Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Egy buszmegállóban szólította meg az egyik ügyintézőt, de balszerencséjére nem a korruptat.
Vesztegetési pénzt ajánlott egy okmányirodai ügyintézőnek egy férfi, mert azt hitte róla, hogy korrumpálható, azonban összekeverte egy másik személlyel.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a férfi ellen, a vádirat szerint a 33 éves férfi három éve márciusban egy XXIII. kerületi buszmegállóban megszólított egy nőt, aki a XX. kerületi kormányhivatal okmányirodájának egyik hatósági ügyintézője volt.
A férfi azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.
A férfi a megszólított ügyintézőnek jogosulatlan előnyt ígért arra az esetre, ha az ügyintéző külföldi állampolgároknak hajlandó úgy kiállítani útlevelet, hogy a külföldiek nem beszélik a magyar nyelvet, illetve az igényléshez felhasznált okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A férfi személyenként 300 ezer forintot ígért a nőnek azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni.
A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, pénz átadására nem került sor, a hivatalos személy jelezte felettesének a történteket.
A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. A vádirat szerinti bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Azzal a személlyel szemben, akivel a férfi összekeverte az ügyintézőt, az ügyészség már korábban vádat emelt.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.