A járvány gazdasági hatásairól is beszélt a pápa
A teljesen üres Szent Péter téren tartotta meg virágvasárnapi beszédét Ferenc pápa, aki szerint tavaly nagyobb volt a sok, most több a megpróbáltatás.
A teljesen üres Szent Péter téren tartotta meg virágvasárnapi beszédét Ferenc pápa, aki szerint tavaly nagyobb volt a sok, most több a megpróbáltatás.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az országban rendszeresen követnek el öngyilkos merényleteket keresztény templomok ellen. A mostani akcióban sokan megsérültek, de az eddigi információk szerint csak a terroristák haltak meg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A cikk tudós szerzői szerint a sportba befektetett csillagászati összegekből nem sok szivárog le az átlagemberhez, de a nemzetközi figyelem, illetve a nemzeti önbecsülés növelése az autokráciák vezetőinek megéri a befektetést.
hvg360
Huszonöt évre szóló együttműködési megállapodást kötött egymással Irán és Kína - közölte az állami tévében Szajed Hatebzade iráni külügyi szóvivő.
MTI
Összeomlott egy lakóház szombaton Kairóban, a mentésben dolgozók estig 18 ember holttestét találták meg - számolt be az egyiptomi állami média.
MTI
Kína szombaton szankciókat jelentett be amerikai és kanadai magánszemélyekkel, továbbá a két ország egyes szervezeteivel szemben, válaszul arra, hogy korábban Washington és Ottawa más országokkal közösen kínai állampolgárokra szabott ki büntetést az északnyugat-kínai Hszincsianggal összefüggésben.
MTI
Az amerikai szankciókat okolta az iráni elnök szombaton az állami tévé adásában azért, hogy nem érkezik elegendő koronavírus elleni vakcina az iszlám köztársaságba.
MTI
A legnagyobb fehérorosz független médiaplatformok három szerkesztőjét is őrizetbe vették másokkal együtt szombaton a fővárosban, Minszkben azon a helyszínen, ahol a tervek szerint újabb tüntetések kezdődtek volna Aljakszandr Lukasenka elnök uralma ellen.
MTI
Az Oroszország és Kína elleni nyugati szankciók ismét közelebb hozták egymáshoz Pekinget és Moszkvát, ám a nagy barátságról szóló nyilatkozatok ellenére a két ország továbbra is bizalmatlanul néz egymásra. Oroszország és Kína számtalan területen verseng egymással, és nem múlnak azok az orosz félelmek sem, amelyek szerint a kínaiak szívesen visszavennék az elvesztett szibériai területeket.
A boszorkányüldözés elmaradt, és közben a családi házak alól sem vették ki a telket. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Több tucatnyi tiltakozót lőttek agyon szombaton Mianmarban a hadsereg katonái. 60-100 között lehet a halálos áldozatok száma, ez az eddigi legvéresebb nap a februári katonai puccs óta.
hvg.hu
A mozambiki hadsereg helikopterrel menti az embereket a szállodából.
unknown
Kína az egyetlen versenytárs, Oroszország csak zavaró tényező. Európa viszont ide nehezen követheti Amerikát. Vélemény.
Dobozi István
A dalszöveggel kétszer is megsértették a verseny szabályait.
hvg.hu
A tiltakozók hatalmas megmozdulást szerveznek szombatra, a fegyveres erők napjára.
MTI
Az elnök korábban traktorozást ajánlott a koronavírus ellen.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Összesen 4300 állatot sikerült megmenteni a 13 ezerből. Visszaengedték őket a Mexikói-öböl vizébe.
MTI
Többen nem tudtak kijutni az égő épületből.
MTI
A nép belefáradt a korlátozásokba, Boris Johnson miniszterelnök azonban óvatos. A helyzet kedvező, de még törékeny.
hvg360
Az amerikai külügyminisztérium szerint a tesztelésekkel több ENSZ biztonsági tanácsi határozatot is megsértett az ázsiai ország.
MTI