Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában
Az volt a szerencséjük, hogy volt elegendő levegőjük a konténerekben, amelyekben elsodorta őket a hótömeg.
Az volt a szerencséjük, hogy volt elegendő levegőjük a konténerekben, amelyekben elsodorta őket a hótömeg.
HVG
Az egyházfő évek óta figyelmeztet arra, hogy a MAGA nem a keresztényi út, nemrég pedig nyilvánosan is kioktatta Donald Trump katolikus alelnökét. Miközben sok politikus és állami vezető vagy lefagyott, vagy igazodott a trumpi úthengert látva, Ferenc pápa volt az, aki határozottan szembement vele.
Az újságíró a nisi diáktüntetésről tudósított az elnöknek nem tetsző módon.
HVG
Egyelőre nem tudni, hogy balesetről vagy támadásról van szó.
HVG
III. Károly királynak nem volt problémája vele, ahogy az Európai Parlamentnek vagy az amerikai Kongresszusnak sem. Három éve, Oroszország inváziójának a kezdete óta Volodimir Zelenszkij magán viseli a háborút, amelyben az országa áll, és világossá tette, hogy ez egészen addig így lesz, amíg véget nem ér Ukrajna orosz ostroma. Csak Donald Trump nem akarja ezt megérteni.
A haifai támadásban négy másik ember megsebesült.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A hétvégén már bejelentették a segélyszállítmányok felfüggesztését, most további nyomásgyakorlás várható. Az intézkedések határozatlan ideig, vélhetően az összes túsz átadásáig lesznek életben.
hvg.hu
A tüzet száz tűzoltónak sikerült megfékeznie.
HVG
A vasárnapi londoni európai csúcstalálkozó eseményeit elemzik a külföldi lapok. Az összkép az, hogy míg Európa csak beszél és beszél, addig az ellenség nyomul. Sokat várnak a csütörtöki csúcstalálkozótól. Közben amerikai lapok a Trump-féle világpolitikai fordulat további hatásait elemzik.
HVG
A javaslat szerint a béke aláírása után európai csapatokat is küldenének Ukrajnába.
HVG
Az oltásban vasárnap repülőgépeket és helikoptereket is bevetettek, valamint földmunka-gépekkel is próbálják megakadályozni a lángok terjedését.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az orosz külügyminiszter szerint az elmúlt 500 évben a világ összes tragédiája Európából eredt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Donald Trump külpolitikai ámokfutása összehozta az európai vezetőket, de a résztvevők szerint nincs szakadás, az USA továbbra is a szövetségesük. Keir Starmer négy fontos döntésről számolt be, Ursula von der Leyen pedig Európa újrafelfegyverzésének tervével fog az Európai Tanács következő ülésére érkezni.
HVG
Egyesült Államok-szerte folytatódtak az Elon Musk elleni tüntetések a Tesla-bemutatótermek előtt.
HVG
A külügyminiszter emiatt levelet küldött Kaja Kallasnak, amiben figyelmeztet, hogy a magyar kormány ezért az ukránokon verheti majd el a port.
HVG
A kubai forradalom szociális vívmányai eltűnnek, éppen vagy víz nincs, vagy áram, vagy net, vagy egyik sem. Miért akar bárki itt maradni? Szász Lilla riportja azokról, akik kiszabadulnának a rendszer kötöttségei alól, mégsem hagyják el az országot.
Szász Lilla
Az elnök szerint az angol nyelvtudás segít az újonnan érkezőknek, hogy a közösségek tagjaivá váljanak.
HVG
Bár Oroszországot hozzák fel példaként, amikor az LMBTQ-közösség elleni magyar kormányzati lépésekről beszélünk, Moszkvában és Szentpéterváron a Pride betiltása fordított utat járt be, mint Magyarországon: hamarabb tiltották be a felvonulásokat, mint hogy jogszabályban korlátozták volna a melegek jogait.
Az ukrán elnököt az Ovális Irodában verbálisan letámadó J.D. Vance síelni ment a családjával Vermontba, azonban ott több száz tüntető várta.
HVG