Trianon-dalokat kér a Petőfi Irodalmi Múzeum a járvány miatti támogatásra pályázó zenészektől
Ötvenmillió forintot osztanak szét a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került művészek között, a zenészektől Trianon-dalt kérnek a pénzért.
Ötvenmillió forintot osztanak szét a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került művészek között, a zenészektől Trianon-dalt kérnek a pénzért.
hvg.hu
Augusztus 15-ig egyetlen 500 fősnél nagyobb tömegrendezvényt sem tarthatnak meg, jelentette be ma a kormány. Hazai zenészeket, zeneipari szakembereket és újságírókat kérdeztünk arról, hogyan éreznek most, miként érinti munkájukat, alkotói tevékenységüket a bejelentett korlátozás és hogy középtávon mi lehet a következménye annak, amilyen helyzetbe a hazai zeneipar került.
Németh Róbert
Szőke Barna a karantén ideje alatt ismét Mygl nevű elektronikus zenei projektjébe forgatta kreatív energiáit.
unknown
Giorgio Moroder a jövő zenéjét akarta megalkotni – és sikerült is neki. Nélküle másképp hangozna az elektronikus tánczene.
Németh Róbert
Zeneművet komponáltak az új koronavírusból a Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói, hogy jobban megértsék a működését, és megtalálják a vírus okozta Covid-19 betegség ellenszerét.
MTI
Számos stíluselemet egyesít a hazai punk rock klasszikusa, a Bankrupt új nagylemeze. A zenekar egy új klipet is kihozott.
hvg.hu
Ezen a napon közölte a sajtó Paul McCartney kérdés-felelek formában megfogalmazott közleményét, amelyben arról beszél, hogy vége a Lennon-McCartney együttműködésnek, s ezzel a Fab Fournak is.
Németh Róbert
Hatalmas bővülést könyvelhettek el a zenei streaming szolgáltatatók 2019-ben. A koronavírus-járvány miatt mostanában is hasonló ütemű növekedést jósolnak a szakemberek.
hvg.hu
Guilherme Peixoto szerint a zene legalább annyira fontos, mint az izoláció.
hvg.hu
Az április 18-i show-n részt vesz Billie Eilish, Lady Gaga, Chris Martin, Elton John, Eddie Vedder, Paul McCartney és még sokan mások.
hvg.hu
Mindenki a maga módján járul hozzá a karantén átvészeléséhez.
hvg.hu
Öt évvel „Másokat szeretni” című, harmadik nagylemeze után új albummal jelentkezik a Jazzékiel. A „Szép napok” kilenc vadonatúj zajos, drone-os dala szorongásról, veszteségektől való félelemről, vihar előtti békés pillanatokról és szétesett életekről szól. A korábban meghirdetett lemezbemutató koncert dátuma a koronavírus miatt későbbre tolódik.
hvg.hu
A sort úgy tudnánk folytatni, hogy St. Vincent, a Jack White-féle The Raconteurs, Herbie Hancock, LCD Soundsystem vagy Buddy Guy bluesestje. Mindez Austinból.
hvg.hu
A helyi hatóságok a jelek szerint nemcsak ellenőriznek és büntetnek, hanem néha megpróbálják egy picit jobb kedvre deríteni a lakosokat.
hvg.hu
A zenekar közösségi karanténvideót készített.
A hazai kreatívipar a járvány előtt is komoly kihívásokkal küzdött – a helyzet most csak súlyosbodik majd. Vélemény.
Antal Dániel
Meglehetősen aktuális új számhoz készített videót a rutinos hazai punkrock-zenekar.
Az alternatív gitárzenét játszó zenekar a Haza akarok menni című új albumát mutatja most be a hvg.hu kultúra rovatában.
hvg.hu