Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül
Közhely, hogy soha ne feküdjünk le haraggal. Ráadásul egy friss kutatás azt mutatja, hogy reggel pozitívabban látjuk a dolgokat. Mégsem biztos, hogy érdemes reggelre hagyni a békülést.
Közhely, hogy soha ne feküdjünk le haraggal. Ráadásul egy friss kutatás azt mutatja, hogy reggel pozitívabban látjuk a dolgokat. Mégsem biztos, hogy érdemes reggelre hagyni a békülést.
Egy kutatás szerint a szexuális következetlenség a heteroszexuális párok esetén alacsonyabb párkapcsolati elégedettséggel jár együtt, és magasabb a szakítás kockázata. Ez kevésbé jellemző az azonos nemű párokra, az ő kapcsolatukat ritkábban viseli meg, ha valamelyik fél a másik nemhez is vonzódik.
A depressziós hangulatot, sőt, még akár a depressziót mint betegséget is le lehet győzni, ha tudatosan vesszük fel velük a kesztyűt. Elég, ha a két legfontosabb szegmensre, a táplálkozásra és a mozgásra fókuszálunk, és máris kifelé tarthatunk a mély gödörből.
Lecsökken a hőmérséklet, és a kézfejeink egyből úgy néznek ki, mintha éveket öregedtek volna. Kiszáradnak, töredezetté válnak, és akár még ki is sebesedhetnek. Megnéztük, hogy miért éppen a kezünk ilyen érzékeny, és hogyan vértezhetjük fel a hideg ellen?
A 40 napos böjtnek több évszázados hagyománya van, és nem csak a lelki, hanem a testi megtisztulásban is segít. Táplálkozástudományi szakembert kérdeztünk arról, miért érdemes böjtölni, akkor is, ha nem vagyunk vallásosak.
Tennivalóink listázása egyszerre tehermentesítheti a memóriánkat és szolgálhat önmotiváló eszközként, ugyanakkor ha átláthatatlanná vagy nehezen teljesíthetővé válik, akkor több stresszt okozhat számunkra, mint amennyi előnnyel jár.
A gyümölcsök tele vannak vitaminokkal és más, az emberi szervezetnek hasznos tápanyaggal, de vajon ez elég lehet ahhoz, hogy beteljesüljön a népi bölcsesség, és mindössze napi egy alma elfogyasztásával egészségesek maradjunk?
Világszerte évente milliónyi áldozatot követelnek a különböző légúti betegségek, amelyek különösen nagy veszélyt jelentenek az idősekre, ahogy arra az utóbbi hetekben Ferenc pápa betegsége is rávilágított. Miért az vannak nagyobb kockázatnak kitéve az idősek, és mit lehet tenni a megelőzésért?
A depresszió sokak számára csupán egy kifejezés arra, ha valaki panaszkodik, kedvetlen, vagy egyszerűen nincs kedve semmihez. Pedig a fogalom maga súlyos betegséget takar, és nem mindegy, hogy felismerjük-e, illetve kezeljük-e időben a tüneteket.
Az egyiptomi kormány az elmúlt közel negyven évben többször tett kísérletet arra, hogy megreformálják Kairó szemétszállítását, ami viszont emberek tízezreinek megélhetését sodorná veszélybe. Azokét, akik számára épp a szeméthegyek jelentenek biztos anyagi forrást és stabil életet, de a lakosság más részei sem feltétlenül lelkesednek az intézményesített szemétszállításért.
Kezdetben azt hisszük, örökké fiatalok maradunk, mi biztosan nem fogunk öregedni, egy ráncunk sem lesz. A változókor beköszöntével azonban be kell látnunk, hogy ez igenis bekövetkezik – már ha szerencsések vagyunk. A változást sosem könnyű feldolgozni, ez pedig egy igazán komplex, testet-lelket igénybe vevő transzformáció, amelyet úgy hívnak: menopauza. Ebben jelentenek nagy segítséget a női közösségek, amelyek fókuszában a változókor áll.
Este csak bedől az ágyba, és inkább a reggeli zuhany jótékony hatásaira esküszik? Mutatunk néhány okot, amiért érdemes megfontolnia, hogy változtasson a fürdési szokásán.
Egyes nők jobban, mások kevésbé jól birkóznak meg a változókorral. Szem előtt tartva azt, hogy mindenkit különbözőképpen érint ez az időszak, egy általános jó tanács azért mégis adható az érintett hölgyeknek: mozogni, mozogni, mozogni!
A téli időjárás nem igazán kedvez a szabadtéri teregetésnek, de nem árt résen lenni, ha zárt, magas páratartalmú helyiségben van a ruhaszárító.
Óvatosan tegyenek fel főzős videókat az internetre, mert két olasz srác keményen megszakérti, főleg, ha tésztafőzésről van szó.
Az elmúlt napokban bekeményített a tél, az éjszakai tartós mínuszok miatt még a vörös kódot is életbe léptette a belügyminisztérium. A -10 fok valóban nem játék, főleg az utcán, de a közelében sincs annak, amit az örök fagy körzetében található legnagyobb városban, Jakutszkban élnek meg az emberek nap mint nap.
Közhelyesen hangzik, de tényleg egy modern kori szerelmi történet zajlott le milliók szeme láttára a közösségi médiában az elmúlt hetekben. Kivéve persze, ha igaza van annak a néhány kritikusabb hangnak, melyek szerint mindössze egy marketingfogásról van szó.
Lehet-e fagyit enni fájós torokkal? Segít-e a citromlé vagy a csípős fűszer a megfázás leküzdésében? Akkor is fertőzünk, ha nincs lázunk? Mikor szedjünk antibiotikumot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre gyűjtöttük össze a válaszokat.
A buszok, villamosok üléskárpitjai jellemzően sokszínűek és vad mintázatúak. Ennek fő oka, hogy elrejtsék a koszt, de nem ez az egyetlen érdekességük. Sokan rondának tartják őket, ám akadnak, akik meglátják bennük a szépséget, és időről időre művészeket is megihletnek.
Körültekintő túrázóként nem árt tisztában lenni azzal, hogy pontosan mekkora is az a távolság, ami még biztonságosnak számít, ha egy vadállat tűnik fel a színen.