Talán már önnek is megfordult a fejében a kérdés: miért nem tudnak normálisan kinézni a tömegközlekedési eszközök ülései? A kárpit szinte mindig tarkabarka, rikító, a legtöbb esetben még a szabályos formákat is kerüli a dizájn. Ennek a legfőbb oka, hogy a mintákat úgy tervezték, hogy azok minél jobban elrejtsék a koszt. Utazás közben gyakran nem látjuk, hogy ez pontosan mit is jelent, de például ez a videó kiválóan szemlélteti a dolgot. Vagy éppen ez, ahol azt nézhetjük végig, hogy mennyi koszt lehet kiporszívózni egy busz üléséből:

Persze a kosz halmozódása – tekintve, hogy hányan használják nap mint nap a tömegközlekedést – nem meglepő, ahogy az sem, hogy nem csak por, de a kórokozók is nagy mennyiségben megtalálhatók a buszok, villamosok ülésén.

View this post on Instagram

A post shared by I Don’t Give A Seat (@idontgiveaseat)

A biztonság és a tartósság is fontos szempont

A tömegközlekedést minden nap rengeteg ember használja, egy-egy jármű pedig hosszú évekig teljesít szolgálatot, ez pedig eléggé leszűkíti a gyártók mozgásterét. Az üléshuzatok kiválasztásánál fontosak a biztonsági szempontok is. Az üléseknek tűz esetén a lehető leghosszabb ideig ki kell bírniuk anélkül, hogy lángra kapnának és elárasztanák füsttel az utasteret.

Az üléseknek emellett strapabírónak kell lenniük, a folyamatos és intenzív használat miatt az is fontos, hogy könnyen tisztíthatók legyenek – igaz, egy-egy tisztítás között gyakran hosszú idő telik el, ezért kiemelten fontos a már említett kosz-rejtő képesség, aminek a harsány mintázat kiválóan megfelel.

Az esetek túlnyomó többségében a megoldást a padlószönyegekre és lábtörlőkre emlékeztető mokett kárpit jelenti. A London Transport Museum leírása alapján az anyag 85% gyapjú és 15% nejlon; amellett, hogy strapabíró, kifejezetten olcsón és könnyen gyártható nagy mennyiségben, ezért is terjedt el.

Eleinte követte a divatot

A múzeum honlapján található leírás szerint először az 1920-as években használták a londoni tömegközlekedésben a mokett huzatokat, az első minta neve Lozenge volt, a gyártó által kitalált dizájn követte a kor art deco stílusirányzatát.

Az 1930-as években a londoni tömegközlekedési vállalat megalakulása után a vezetőség megbízott több dizájnert és művészt azzal, hogy stílusos és modern mintázatokat tervezzenek a város tömegközlekedési rendszereihez. Ekkor a mokett huzatok már nem csak praktikus megoldásként jelentek meg, egyfajta dizájnikonná is váltak. Ez olyan szintre jutott, hogy az emeletes buszokhoz Douglas Scott által tervezett mintázat a ‘60-as években London egyik szimbólumává vált.

Douglas Scott tervezte üléshuzat, amit az 1960-as évek emeletes buszain használtak Londoban

London Transport Museum

Az ezredforduló előtt pedig még arra is volt energiája a londoni közlekedésért felelős vállalatnak, hogy minden egyes vonal külön saját dizájnt kapjon, ami színeiben és hangulatában utal az adott viszonylatra.

A tömegtermelés kora

A BBC 2016-os cikke azonban kiemeli: ez a fajta igényesség már a legtöbb helyen kiveszni látszik. Mint írják, a tömegközlekedés fenntartása ritkán kifizetődő, így a megjelenésre sem szánnak extra erőforrást, neves dizájnerek bevonása pedig a legtöbb esetben nem költséghatékony.

View this post on Instagram

A post shared by I Don’t Give A Seat (@idontgiveaseat)

Magántársaságoknál már előfordulhat, hogy több időt, energiát fektetnek a dizájnba, viszont ezekben a esetekben sem a divat vezeti a tervezést, hanem a marketing szempontok. A cél ilyenkor az, hogy tudat alatt különlegessé tegyék az utazást, olyan érzetet keltve, mintha minden alkalommal nyaralni indulnánk, ezt pedig élénk, erős, világos színekkel érik el. Persze ezekben az esetekben a cég logója sem maradhat el, hiszen fontos, hogy tudatosuljon az utazóban, kinek köszönheti ezt a csodás élményt. Sokkal szebb megoldásokra azonban itt sem kell számítani, hiszen a magántársaságok esetében sem hátrány, ha a színpompás minta elrejti a koszt.

Arról nem is beszélve, hogy a divat szinte minden esetben gyorsabban változik, mint a tömegközlekedés járműparkja, így akárhogy is próbálkoznának a dizájnerek, az utasok egy idő után úgyis azt éreznék, hogy régi, elavult székeken ülnek.

Ronda vagy különleges?

Annak ellenére, hogy az elsődleges ok a kosz elrejtése és nem gyakori az idejétmúlt minta, ha sokat nézi az ember, van valami különleges a tömegközlekedések üléshuzataiban. Az I Don’t Give a Seat nevű Instagram-profil például már évek óta dokumentálja a világ minden tájáról a tömegközlekedési eszközök ülésmintáit, az oldal pörgetve pedig egészen különleges megoldásokra is bukkanhatunk. Úgy tűnik, hogy a tartalom sokakat megszólít, az oldalnak közel 150 ezer követője van.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I Don’t Give A Seat (@idontgiveaseat) által megosztott bejegyzés

A színes minták pedig rendre megihletnek egy-egy alkotót. Menja Stevenson német művész 2006-os Bustour-kollekcióját például a tömegközlekedés inspirálta. Stevenson külön megegyezést kötött a közlekedésért felelős vállalattal, hogy kaphasson az anyagból, mivel az nem volt beszerezhető kereskedelmi forgalomban.

Volt már példa hasonlóra Magyarországon is. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban a hagyományos tantárgyak mellett gyakorlati tapasztalatokat is kell szerezniük a tanulóknak, ennek része, hogy csapatokba szerveződve egy céget kell alapítaniuk, majd egy éven keresztül működtetni azt. 2017-ben az egyik csoportnak az az ötlete támadt, hogy a BKK üléshuzataiból csinálnának termékeket. Ehhez egyszerűen csak írniuk kellett a vállalatnak, az összekötötte őket az üléshuzatot gyártó céggel, ahonnan méterenként hétezer forintért beszerezték a kárpitot – mondta Vida Borbála, a csapat marketingese anno a Forbes-nak. A csapat 25 táskát, 35 pólót, 10 sapkát és 50 bérlet tokot gyártott az ikonikus sávos mintázatú anyagot felhasználva, ami hamar el is fogyott.

BKK üléshuzatból készült táska, sapka, póló és bérlet tartó

Facebook / RBN Design