Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kapu Tibort választotta ki a szakértői bizottság, a tartalék Cserényi Gyula lesz.
Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten minisztériuma közleménye alapján. A döntést a szakértői bizottság hozta, és végleges.
A miniszter éppen az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésére indult, amikor a bejelentést tette, ami során beszélt arról, hogy 44 éve jutott ki az űrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan, és a kormány kutatóűrhajós programjának célja, hogy segítse a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését. A küldetésre 240-en jelentkeztek, akik közül egy összetett folyamat során a szakértők kiválasztottak négy jelöltet.
Kapu Tibor 32 éves fejlesztőmérnök, aki az utóbbi két évben az űripari Remred Space Technologiesnél űrbeli sugárvédelemmel foglalkozott, de pályája során a gyógyszeriparban illetve a Boschnál is dolgozott, ahol a többi között hibrid autók akkumulátorfejlesztésével foglalkozott.
Cserényi Gyula 35 éves erősáramú villamosmérnök, aki az utolsó öt évben a Bosch hatvani ipartelep elektromos hálózatának biztonsági és üzemeltetési csoportvezetője volt, ahol 19 emberért és 20 megawattért felelt.
A négy jelölttel készült interjúnkat itt olvashatják:
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az úrhajósoknak nagyon komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk, próbára teszik mind fizikai, mind mentális állóképességüket. Például szinte végig egy helyben kell kibírniuk azt a 48 órás utat, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik egy kapszulában.
A kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat végzi kiképzésük utolsó fázisát.
A még az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni a misszió munkáját. Szijjártó Péter gratulált a kiválasztottaknak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.