A Huawei alapítója szerint Amerika alábecsüli az erejüket
A Huawei 74 éves alapítója, Zsen Cseng-fej szerint hiába próbálja őket korlátozni Amerika, így sem lesz senki, aki fel tudná velük venni a versenyt az 5G-s hálózatok fejlesztése terén.
A Huawei 74 éves alapítója, Zsen Cseng-fej szerint hiába próbálja őket korlátozni Amerika, így sem lesz senki, aki fel tudná velük venni a versenyt az 5G-s hálózatok fejlesztése terén.
Hogy minél kevésbé függjenek a Google-től, a Huawei már tavaly elkezdte megszilárdítani saját alkalmazásboltjának alapjait.
Kemény fába vágja a fejszéjét, aki a jelenlegi, kétpólusúra szűkült okostelefonos piacra új platformot próbál bevezetni. De lehet, hogy a Huaweinek nem lesz más választása.
Kemény fába vágja a fejszéjét, aki a jelenlegi, kétpólusúra szűkült okostelefonos piacra új platformot próbál bevezetni. De lehet, hogy a Huaweinek nem lesz más választása.
Előrébb tartunk az Egyesült Államoknál, ahol még nem is állnak rendelkezésre azok a technológiák, amelyeket a Huawei már használ – jelentette ki a Bloombergnek adott interjújában a kínai óriás alapítója, Zsen Cseng-fej. Arról is beszélt, hogyan próbálnak egérutat nyerni.
Nem marad lassan eszköz és technológia, ami terén még nem korlátozták valahogy a Huawei tevékenységét. Ezúttal a (micro)SD memóriakártyák fejlesztését felügyelő SD Association tette őket feketelistára.
Az egyre jobban gyűrűző Huawei-ügyből váratlanul az Apple is rosszul jöhet ki, legalábbis ami a kínai piacot illeti – állítja egy helyi lap.
Fair playt játszik a Huawei alapítója, egyben első embere: a cégével történtek ellenére elismeri az iPhone-t és a köré épülő ökoszisztémát.
Nem ritka a tech világban, hogy a riválisok a saját hasznukra fordítanák a másik problémáját. A LG dél-afrikai képviseleténél viszont, aki a Huaweit ért gyomrosokat használta volna fel, a visszájára fordult az élcelődés.
Nyílt titok, hogy a kínai Huawei saját operációs rendszert fejleszt mobileszközeihez. Úgy tűnik, most már a név is megvan.
Bírósághoz fordult a Huawei az USA velük szemben alkalmazott szigora miatt, amely a gyártó szerint alkotmányellenes, és csupán egyetlen célt szolgál: elüldözni őket az amerikai piacról.
Egy most napvilágra került belső levél alapján úgy tűnik, a Deutsche Telekom vezetése nem bízik tökéletesen a Huaweiben.
Ezúttal a Facebook vitt be egy ütést a Huaweinek, ami ugyan nem annyira kemény, mint a Google tiltása, de nem tesz jót a cégnek.
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozója után fontos megállapodás született a Huawei és az orosz TMS telekommunikációs cég között.
A Financial Times szerint a Google épp arról győzködi Donald Trumpékat, hogy az Android elvétele a Huaweitől nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.
Nagyon is megérezheti a kínai Huawei az amerikai kormányzat nemrég életbe léptetett intézkedéseit. Most az is kiderült, pontosan mennyire.
Iparági hírek szerint egy már létező operációs rendszer is felkeltette a kínai Huawei érdeklődését, amely már teszteli is a szoftvert. Egy finn megoldásról van szó, androidos appokat is futtat.
A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek - írta vasárnap a kínai Global Times hírportál.
Egy törvénymódosító javaslat a jogi segítséget tagadná meg az Egyesült Államok "fekete listáján" szereplő cégektől, így bárki ellophatná az ötleteiket.
A tárhelychipek gyártásával foglalkozó amerikai Micron ügyvédei megvizsgálták a Huaweit érintő kereskedelmi embargót, és arra jutottak, teljesíthetik a kínai cég megrendelésének egy részét.