Egyetem az utcán – köztéri nyílt napot tartott a Színművészeti
Az egyetemfoglaló hallgatók, megmutatták, hogy békeidőben hogyan zajlik a képzés az intézményben.
Az egyetemfoglaló hallgatók, megmutatták, hogy békeidőben hogyan zajlik a képzés az intézményben.
Az író tériszonyos, mégis vállalta az őrszem feladatát.
Délelőtt összesen öt órán keresztül vehetünk kurzusokat az utcán például Hajdu Szabolcstól és Enyedi Ildikótól.
Hosszú interjúban magyarázta például azt, hogy fájdalmas lesz a diákok számára a felébredés.
Az ő tenyerére is felkerült a FREE SZFE.
Robert Wilson arra bátorítja a világ egyetemeit, őrizzék meg a szabad közeget.
Lenyűgözi a hallgatók barikádja és komolyan hisz abban, hogy vissza tudják fordítani az autonómiavesztést – Bagossy László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetőjeként jelenleg felmondási idejét tölti, osztályvezetőként viszont még élő szerződése van. Milyen forgatókönyvek jöhetnek most az egyetemen? Miért volt fontos végigjárni a demokratikus lehetőségeket, és meddig gyakorolhatnak nyomást a hatalomra a hallgatók? Interjú.
Ezzel is támogatják az SZFE-t.
A miniszter szerint döntést jól megfontolták, a kutatórium összetétele Vidnyánszky Attila vezetésével megfelel a célnak.
Többszöri halasztás után átadták a Televíziós Újságírók Díjait. A gálán a Színház- és Filmművészeti Egyetem blokádja volt az egyik visszatérő téma, Nagy Ervin például SZFE-pólóban, elcsukló hangon beszélt erről, miután megkapta a legjobb színésznek járó díjat.
A miniszter szerint aki akar, tanuljon, aki pedig azt szeretné, alapítson magánegyetemet.
"Free SZFE" feliratú pólóban fényképezték le a világhírű színésznőt.
Steve Cohen szerint a véleménynyilvánítás szabadságát és az egyetemi autonómiát is sérti a magyar kormány támadása a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel szemben.
Egy járókelőnek szúrtak szemet a tiltakozó feliratok, aztán jelentette a Klebelsberg Központnál.
A Vígszínház új igazgatója úgy véli, egy művészeti egyetem szabadsága nemzeti ügy.
Ha nem teljesülnek a követeléseik, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói sztrájkba lépnek. A hallgatók közben Palkovics Lászlótól kérik, hogy szólítsa fel lemondásra az intézmény fenntartását átvevő alapítvány kuratóriumát.
A rendező szerint az, amit Vidnyánszky Attila tesz, nyilvánvaló és szemérmetlen visszaélés a konkrét, fizikai hatalommal.
Júniusban az SZFE diákjai felkeresték a noÁr néven közösséget építő Molnár Áront, hogy írjon dalt az intézmény védelmében. A maga is az egyetemen végzett színész végigkísérte a nyár folyamán magára találó diákságot, és állítja, ezt a szembenállást nem ők fogják elunni.
A Katona József Színház társulatának tagja úgy véli, az SZFE-tiltakozás fontos ügy, amelyben részt kell venni.
Csodálatos látni, hogy a gyűlölködésre tudnak értelmesen, intelligensen és szellemesen válaszolni – mondta az SZFE-s hallgatókról Csányi Sándor színész a Facebookon megosztott üzenetében.