Merkely Béla: A második hullámban a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus új, brit mutációja gyorsabban fertőz, de az esetek nem súlyosabbak.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a koronavírus új, brit mutációja gyorsabban fertőz, de az esetek nem súlyosabbak.
Csökkent az aktív fertőzöttek, a kórházban fekvők és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
Ahány ember, annyi szokás. Ez a koronavírus idejére is igaz – derült ki nagy éves kérdőívünkből, amelyben 2020 értékelésére kértük olvasóinkat. Szerencsére több mint hétezren megtették, így pedig levonhattunk néhány következtetést.
A kutatók által vizsgált fertőzött anyák vérében vagy méhlepényében sem találták meg a vírust.
Egésznapos kijárási tilalom lép életbe csütörtök éjféltől a karácsonyi ünnepek egész időszakára Olaszországban.
A külföldi vendégéjszakák száma közel 93 százalékkal esett vissza a KSH adatai szerint.
Eddig már több mint 69 ezren haltak meg a koronavírus miatt Nagy-Britanniában.
Németországban sőt az egész Európai Unióban kevésnek bizonyulhat a Pfizer–Biontech-védőoltás, melyet Mainzban fejlesztettek ki – állapítja meg a Der Spiegel összeállítása.
Mások mellett Giuseppe Conte miniszterelnöktől is kártérítést követelnek.
Egy kis kreativitással és stabil internetkapcsolattal megmenthető az idei karácsony. Kezdőknek és haladóknak is hasznos tanácsokat szedtünk csokorba, hogy megkönnyítsük a rendhagyó ünneplést: egyszerűen használható videobeszélgetős szolgáltatások, online képeslapkészítő, neten játszható társasok.
Hiányos az élelmiszer-ellátás, alig van vécé vagy tisztálkodási lehetőség, a tesztelés pedig nagyon lassan halad a kikötőben.
Zárva lesz az üzletek zöme, a fodrászok, a sípályák, este 9-re hozzák elő az éjszakai kijárási tilalmat. A szigor január 10-ig biztos kitart.
2020 volt az az év, amikor alapvető kérdések kerültek mérlegre és alapvető kérdéseket kellett újragondolnunk, írja filmrendező-forgatókönyvíró szerzőnk.
Azt még nem tudta megmondani, mikor kezdődik a lakosság tömeges beoltása.
Karácsony után kezdődik az országban az oltási kampány, az év végéig 1,3 millió vakcinához fognak hozzájutni.
Számtalan vállalkozót ismerünk, aki a legrosszabb helyzetben is feltalálja magát és igyekszik a legtöbbet kihozni belőle. Év végi válogatás néhány olyan ötletből, amely a koronavírus-járvány nélkül sosem született volna meg.
Az országos tiszti főorvos más részleteket is elárult az oltásról: fél óra kell majd a beadáshoz, a várandós nőknek pedig nem ajánlja a vakcinát. A teljes védettség a második oltás utáni hetedik napra alakul ki.
A szlovák egészségügyi miniszter szerint több jele is van annak, hogy a vírusvariáns megérkezett hozzájuk.
A Miso Robotics robotgépe egy jól beprogramozott konyhatündér: emberi rásegítés nélkül készíti a vegán hamburgert, és tucatnyi másik ételt. Nem adják olcsón, de állítólag megéri.
A bamlanivimab egy infúziós antitest-terápia, amely a szakemberek szerint jelentősen csökkentheti a koronavírus-betegség szövődményeit. A szert Amerikában fejlesztették ki.