szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Számtalan vállalkozót ismerünk, aki a legrosszabb helyzetben is feltalálja magát és igyekszik a legtöbbet kihozni belőle. Év végi válogatás néhány olyan ötletből, amely a koronavírus-járvány nélkül sosem született volna meg.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Mit adtak nekünk a rómaiak?

– hangzik el a híres kérdés a Brian életében, ami után persze elkezdik sorolni a válaszokat: vízvezetéket, csatornázást, utakat, öntözést, gyógyászatot, oktatást, közbiztonságot és persze a bort!

Persze ugyanezt nem lehet elmondani a koronavírusról, ám az év végén talán jogos feltenni a kérdést: mit adott nekünk a járvány? Hiszen a rengeteg veszteség mellett sok újdonságot is hozott, köztük olyanokat, amiket egy éve szinte biztosan elképzelhetetlennek tartottunk volna.

©

Bár eddig sem volt tabu, az kétségtelen, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt egyre többen kezdtek el otthon főzni. Így kerültek a képbe a „főzd magad” szettek: számtalan étterem kínál olyan menüopciót, amit mi magunknak kell befejeznünk otthon, a Széll Tamás és Szulló Szabina vezette Stand25 ezen is túlment: a QR-kódot beolvasva pedig videós segítséget is kapunk a főzéshez.

Egy másik pesti hely, a Budapest Makery pedig karanténban is legális csapatépítős főzést szervez. A Dob utcai étterem koncepciója eleve az, hogy a vendégek az asztaluknál egyszerű videós instrukciók alapján, ha kell, a személyzet segítségével saját maguk készítik el a vacsorájukat. Ezt nevezték el DIY-, vagyis csináld magad-étteremnek. Ezekkel a megoldásokkal pedig nemcsak jól szórakozhatunk, hanem az általunk kedvelt éttermet is életben tudjuk tartani.

Amire szükségük is volt, hiszen a magyarországi vendéglátóhelyeknek is egyik napról a másikra kellett túlélési stratégiát kidolgozniuk a veszélyhelyzet kihirdetésekor. Az alapvető megoldás a házhozszállítás volt, ám ez nem annyira egyszerű feladat, mint azt gondolnánk. Arról, hogyan birkóztak meg ezzel a feladattal, két budapesti étterem vezetője mesélt a hvg.hu-nak.

©

A légitársaságok is kreatívan oldották meg, hogyan vészeljék át a világjárványt és az utazási korlátozásokat: van, aki Antarktisz feletti körutat kínált, van, aki fel sem szállt, hanem jelmezbe öltözött személyzet szórakoztatta a „Hawaii-ra” utazókat, de többen még az elsőosztályon osztogatott pizsamákat, vagy a fedélzeti menüt is piacra dobták a túlélésért. A Finn Air boltokban kínálta az ételeket, míg a Thai Airways és a Singapore Airlines éttermekben kínálta a fedélzeti menüjét.

Amire minden szemüveges vágyik

Sokan sóhajthattunk fel az év első hűvösebb napjain: egyszer valaki még milliárdos lesz a maszkkal, amitől nem párásodik be a szemüveg, és meg fogja érdemelni. Nos, eddig milliárdos senki nem lett ettől, de többen előálltak már a kreatív ötletekkel, hogyan kell megvédeni a szemüveget a párásodástól. Pedig minden bizonnyal szép látványt nyújtunk, amikor a villamoson megmerevedett nyakkal próbálunk olvasni, a fejünk helyett inkább az újságot mozgatva, ha végre megvan egy pozíció, amiben látunk, de azért erről az élményről könnyű lemondani.

Azzal már a tavasszal többen előálltak, hogy a maszkokba az orrnál állítható merevítőt kell tenni, hogy mindenki magának állíthassa be az ideális méretet, aminél a meleg lélegzet nem a szemüveg felé távozik, de ezeknek a megoldásoknak általában közös jellemzője volt, hogy csak elvben működtek. (Igaz, legalább azt megtudhattuk, hogy az erről beszámoló divatlapok mekkora bajban vannak, ha szemüveges emberekről kell fényképet találniuk.) Ez után jött a magyar Kollabor 3D-nyomtatással készült páravédője, amit mi is kipróbáltunk.

©

Online is megoldható!

Merényi Rózsa fejlesztőházat vezet Óbudán. A járvány kitörése óta online dolgozik. „Pánikba estem, mert nem tudtam, hogyan oldjam meg a gyerekek fejlesztését úgy, hogy nem találkozunk” – mesélte. A megoldás az online fejlesztés lett. „Ezek a gyerekek nem maradhatnak ellátatlanul, mert olyan mértékben romolhat akár rövid idő alatt is az állapotuk, amelyen később már nehezen lehet változtatni” – indokolta a döntést. A cél tehát az volt, hogy a gyerekek ne maradjanak ellátatlanul, a munkahelyeket pedig meg tudják tartani. A tornatermi tárgyakat otthoni eszközökkel pótolták, „a szülők lábasokat használnak fellépők helyett, párnákból építettek akadálypályát, kanalat használnak babahangszernek”. Merényi Rózsa azt mondta, ilyen formában még egyáltalán nem dolgoztak, de próbálják a pozitív oldalát nézni. A digitális fejlesztésre való átállás egyébként nem igényelt extra befektetést, egyéni és csoportos órákat is tudnak tartani.

Hera Krisztinának tánciskolája van. Miután kitört a járvány, online kezdett el tanítani. Azt mesélte, ma már több a diákja, mint amikor bejárt a táncterembe. „Az első reakcióm az volt, hogy nagyon megijedtem. Először a csoportos órákat kellett törölnöm, majd teljesen be kellett zárnom.” Az ötletet, hogy legyen a táncóra digitális, a tanítványai adták. „Egy amerikai franchise tánciskola budapesti stúdióját nyitottam meg, és mivel angolul tartok minden órát, rengeteg Magyarországon élő külföldi jár hozzám. Ők meghívták a külföldön élő barátaikat az én online óráimra, így kapcsolódtak be Angliából, Olaszországból és Amerikából is.”

©

Jobb együtt!

A társasjátékok mondhatni reneszánszukat élik, így nem is meglepő, hogy volt, aki a Monopoly mintájára előáll a Coronapolyval. Itt nem börtönbe, hanem karanténba lehet kerülni, miközben vigyázni kell a fertőzés terjedésére és az egyéb egészségügyi kockázatokra is. Sajnos a nagy érdeklődés miatt már csak karácsony utánra vállalnak szállítást.

Igen ám, de társasjátékot is csak úgy lehet játszani, ha vannak hozzá játszótársak. De mit tehetünk akkor, ha otthon ragadtunk és mégis kirúgnánk a hámból? Keressük fel az online kocsmát! Egy oroszországi ügynökség – hol máshol, ugye? – kitalálta, hogy ha már nem lehet pubokba járni, akkor legalább csinálnak egy online teret, akkor videókonferencia keretében iszogathatunk bárkivel a világ minden részéről. Az ötlet betalált, a Stay the Fck Home online kocsmát a nyitása utáni 24 órában 30 ezer, az első héten pedig 120 ezer ember kereste fel.

Hasonló próbálkozások itthon is voltak, igaz itthon inkább a mindenkori alholelérést segítették: a járvány és a korlátozások idején különösen jól pozícionált tematikus kezdeményezések közül kiemelhetőek a kocsma-webshopok (piát, esetleg valami rágcsát lehet rendelni, szóval azt, amit egy kocsmában kérne az ember este 10-kor, ha nyitva lennének a kocsmák, és ki lehetne menni a lakásból este 10-kor).

©

Ide kapcsolódik, hogy az online rendelés vagy éppen ivászat ellenére így is visszaesett az alkoholfogyasztás világszerte, így a bornagyhatalom Franciaországban a rengeteg eladatlan bor maradt parlagon, amelyek egy részéből végül fertőtlenítőszert és bioetanolt csináltak.

Nem maradhat ki a listából a karácsony sem: természetesen kihagyhatatlan új dísze lett a fának maga a koronavírus: ajándékokból nagyjából végtelen mennyiséget lehet találni az interneten, de mi is beszámoltunk már olyan cukrászról, akinek hatalmas sikert hozott a maszkos Mikulás.

Van egy iparág, amelyet semmi nem tud tönkretenni: ameddig világ a világ, addig mindig lesznek olyanok, akik vicces (vagy legalábbis annak szánt) szöveget fognak bögrékre nyomni. Ezek gyártói természetesen reflektáltak a koronavírus-válságra, így kapható bögre „Túléltem a 2020-as nagy vécépapír-krízist” szöveggel, olyan, ami Donald Trump amerikai elnököt és járványügyi főemberét Anthony Faucit hasonlítja össze, de olyan is, ami a távolságtartásra hívja fel a figyelmet a maga nyers stílusában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Republikon: stagnál a Fidesz, erősödik a Jobbik

Republikon: stagnál a Fidesz, erősödik a Jobbik

Megvan a használatbavételi engedély, szeptemberben nyithat az új budapesti pláza

Megvan a használatbavételi engedély, szeptemberben nyithat az új budapesti pláza

Óriási magyar siker a Berlinalén: nyert Enyedi Ildikó új projektje

Óriási magyar siker a Berlinalén: nyert Enyedi Ildikó új projektje