A gemenci kirándulásnak lőttek a koronavírus miatt
Nem közlekedik az erdei vasút és a vendégházak is üresek lesznek.
Nem közlekedik az erdei vasút és a vendégházak is üresek lesznek.
A katolikus egyház feje a szegények világnapja alkalmából kínálta fel a tesztelés lehetőségét a rászorulóknak.
A hiteltörlesztés további felfüggesztéséről nem kell külön nyilatkozni, automatikusan meghosszabbodik.
A munkáltatói igazolás letölthető, de amúgy bárki meg is fogalmazhatja magának.
Egy új amerikai eset azt mutatja, hogy a fiatal, egészséges emberek gyakran észrevétlenül is hozzájárulhatnak a fertőzés terjedéséhez.
Budapest polgármestere mindent köszönt Budapest lakosságának, és szerinte félelemkeltéssel nem lehet elérni az együttműködést.
Míg a magyar nagyvárosok és a budapesti kerületek túlnyomó többsége az utcai maszkviselés mellett döntött, addig Debrecenben jóval enyhébb szabályozást jelentettek be.
273-an szegték meg az első este a kijárási tilalmat, egy 6. kerület söröző a tilalom ellenére sem zárt be, sőt vendégeket is fogadott. A rendőrség 30 napra bezáratta a helyet. Ez volt az operatív törzs csütörtöki tájékoztatója.
A miniszterelnök jókedélyű beszélgetést folytatott a külügyminiszterrel, amelyben azt is elmesélte, hogy a járvány kitörésekor elolvasta Camus Pestis című könyvét.
Hatvan PCR-tesztből 54 lett pozitív az intézményben.
Amerikai járványadatok alapján igyekeztek meghatározni kutatók, mik voltak azok a helyszínek, illetve tevékenységek, amelyek hozzájárultak a koronavírus gyors elterjedéséhez a tengerentúlon.
Mobil konténerrendelőket állítanak fel Bécsben harminc helyre, ahol az influenzás tüneteket mutatókat fogják tesztelni.
Romániában mintegy százezer vendéglátós munkahelye került veszélybe a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések után.
Az elhunytak közül a legtöbben a hetvenes éveikben jártak.
Volodimir Zelenszkij állítása szerint nincs rossz állapotban.
Az Eve Online már többször bizonyította, hogy tudományos projektek lebonyolítására is alkalmas. Az online játszható népszerű sci-fi játékot most a koronavírus elleni küzdelemhez használják.
Domagoj Vidáról már az elutazása előtt megírták, hogy koronavírusos lehet, valamiért mégis pályára lépett szerda este.
Rendkívüli jogrend és kijárási korlátozás lépett életbe a héten, mostantól a Kormányinfót is online tartja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Megköszönte, hogy az emberek betartják a szabályokat.
Az elmúlt egy napban 3927 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.