Neten tartott óra közben lett rosszul az argentin tanár, belehalt a koronavírus-fertőzésbe
Az argentin Paola De Simone-nak hetek óta koronavírusos tünetei voltak, mégsem hagyott fel a tanítással.
Az argentin Paola De Simone-nak hetek óta koronavírusos tünetei voltak, mégsem hagyott fel a tanítással.
Tízezer fölé nőtt a járvány kezdete óta diagnosztizált magyar koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban nem volt olyan megyéje az országnak, ahol ne találtak volna új fertőzöttet.
Tony Blair, a britek egykori miniszterelnöke szerint ha valakinek beadják a koronavírus elleni vakcinát, azt fel kellene tüntetni a digitális személyi igazolványában is. (Ennek hazai megfelelője az egy ideje már forgalomban lévő e-személyi.) A Big Brother Watch jogvédő szervezet szerint ez nem olyan jó ötlet.
Egy urológus kapta el a fertőzést, az ellátás folytatódik.
Budapest főpolgármestere nehezményezi, hogy a kormányzati szervek továbbra sem osztanak meg érdemi információkat.
Egy munkatárs fertőzött, de a munkarend marad.
Bob Woodward legendás újságíró 18 interjút készített az elnökkel a járvány kitörése óta, könyvéből tanulságos dolgok derülnek ki.
Régi és új pszichés helyzetekkel szembesülhetünk a koronavírus újabb hazai fellobbanása után. Belső Nóra pszichiáter írásában javaslatokkal él arra nézve, hogyan készülhetünk fel az újabb lelki megmérettetésre.
Az érintett osztály otthonról, digitálisan tanul tovább.
Számos vonaton mindennap emelt szintű fertőtlenítést végeznek, az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítják.
Nem mutálódott jelentősen a kórokozó, a Semmelweis Egyetem rektora szerint ez még mindig ugyanaz, amelyik tavasszal fertőzött.
Meg kell tenni mindazt, amit a járvány ellen megtehetünk – addig a határig, ahol még nem okozunk több kárt a védekezéssel, mint amennyit a fertőzés okozna.
A Magyar Birkózó Szövetség harmincnál is több tesztet végeztetett el, hogy kiderüljön, van-e fertőzött a két sportolón kívül, de mindenki más negatív.
Tízezer fölött van az aktív esetek száma Csehországban.
A szakszervezet szerint totális káosz van az iskolákban koronavírusügyben, a kormány intézkedései pedig azt fogják eredményezni, hogy tömegesen zárnak be az iskolák, óvodák.
Csak akkor váltanak, ha a járvány megjelenik.
A rákok, kagylók és csigák páncéljában található kitozán vírussemlegesítő bevonattá alakítható lehet brit kutatók szerint.
Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Személyesen, maszk nélkül beszélik meg, hogy nincs is járványveszély.
Egy tanár és egy osztály került karanténba.