PULSE Projekt

A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.



Válaszlépésekkel fenyeget az orosz külügy a lefoglalt árnyékflotta-tankerek miatt

„Minden rendelkezésére álló eszközzel fellép Oroszország, hogy védeni tudja a nemzetközi vizeken hajózó tankereit” – jelentette be január 30-án Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő. Moszkva azután adott ki figyelmeztetést, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államok és Franciaország is feltartóztatott egy, a nemzetközi vizeken haladó olajszállító hajót.




Tovább folytatja az adatgyűjtést az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás miatt

Megerősítette az Európai Bizottság, hogy további adatgyűjtést folytat a Tiktok ellen a romániai 2024-es és 2025-ös választások befolyásolása miatt. Az első, 2024 decemberében érvénytelenített választás kivizsgálásáról néhány nappal a román alkotmánybíróság határozata után döntött a Bizottság. Akkor Ursula von der Leyen úgy nyilatkozott, arra utaló jeleket látnak, hogy külföldi erők befolyásolták a román elnökválasztást.




A Rheinmetall hozhatja el a reményt a bolgár pamutipar számára

A német Rheinmetall komoly beruházásba kezd Bulgáriában: egy új lőporüzemet építenek. Ez felélesztette a regionális pamuttermesztés fellendítésére vonatkozó reményeket. A lőpor egyik fő alapanyaga a pamut, pontosabban a feldolgozás során visszamaradó rövid szálak, amelyek különösen alkalmasak katonai felhasználásra.



Grönland után Magyarországot is felszeletelné Vadim Tudor lánya

Zokogó Orbán-portré előtt állva, egy piros-fehér-zöld bevonatú tortát szeletel Lidia Vadim azon a mesterséges intelligenciával generált fotón, amelyet George Simion képviselőtársa osztott meg a közösségi médiában. „Apám kedvenc tortája” – ezzel a szöveggel tette közzé a magyarellenes politikus, aki apja, Vadim Tudor utódjaként vált országosan ismertté.








Újságírás a rácsok mögött: hogyan készülnek a börtönmagazinok?

A börtönök és a sajtószabadság helyzete Olaszországban finoman szólva sem rózsás. Van azonban egy terület, ahol a börtönök és a sajtószabadság egyedülálló módon metszik egymást: a börtönmagazinok terén, amelyek a börtönökben, fogvatartottak részvételével készült kiadványok. A Pulse együttműködés keretében készült írásban kitérünk a magyar helyzetre is.



A migránsok kitoloncolása érdekében korlátoznák az Európai Emberi Jogi Egyezményt, de ez az európaiakra is veszélyes

Az Emberi Jogok Európai Egyezményét egyre több európai kormány szeretné „korszerűsíteni”, elsősorban a migrációra hivatkozva szűkítenék az eddigi jogvédelmet. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint azonban az abszolút jogok fellazítása nemcsak a menedékkérőket, hanem minden európai polgárt veszélybe sodorhat – a migrációt viszont nem állítja meg.