A gazdaságnak is jót tenne, ha természetvédelmi terület lenne a Föld a harmada
Kutatók szerint gazdasági érdek is, hogy ne úgy tekintsünk a természetre, mint amit ki kell aknázni, hanem olyan tyúkként, amit óvni kell, hogy aranytojást tojjon.
Kutatók szerint gazdasági érdek is, hogy ne úgy tekintsünk a természetre, mint amit ki kell aknázni, hanem olyan tyúkként, amit óvni kell, hogy aranytojást tojjon.
Hogy válasszak naptejet, milyen összetevőkre figyeljek, mikor és hogy kell használni, mit kenjünk a gyerekre, lehetünk-e allergiásak ezektől a készítményektől, mit tegyek, ha vegán vagyok? Míg korábban főként a tengerparton nyaralók vagy síelők életét keserítette meg az erős UV-sugárzás, már Magyarországon is egyre gyakrabban adnak ki figyelmeztetést. Mi pedig feltettünk minden kérdést, ami a védekezésről eszünkbe jutott.
Hagyományos „gyógyszereket” készítenek a különböző részeikből, ezért pörög egyre jobban a kereskedelmük.
Elsősorban a vadászat és az erdőirtás tehető felelőssé a pusztulásukért.
Ez már a sokadik eset a térségben. Kerozin ömlött ki, ezúttal kétszer annyi, mint egy hónappal korábban. A kár óriási.
A nyári forróság könnyebb elviselése érdekében új rendeletet hoztak: az új építésű házak legalább ötödét növényeknek kell borítania, hogy hűtsék a város mikroklímáját.
Szinte minden háztartásban a legtöbb hulladékot a konyhában termeljük. A cikkben – a Zero waste konyha című könyv felhasználásával – ahhoz adunk tippeket, hogy a gyakran használt tojást hogyan használhatjuk fel teljes egészében.
A veszélyeztetett európai madarak élőhelyei a felére is csökkenhetnek az elkövetkezendő évtizedben amiatt, mert a termelők a piaci nyomás miatt egye intenzívebben gazdálkodnak az olíva- és szőlőültetvényeken.
Az anyag a vízbe és az élelmiszerekbe jutva súlyos egészségügyi problémákat okozhat.
Eltűnnek-e az IKEA papíralapú katalógusai, mire a jó a vízi jácint, hogyan halad a bútor-visszavásárlás, lesz-e bútorbérbeadás, és megéri-e fenntarthatónak lenni – egyebek mellett erről beszélt a Zhvg-nek Vladimír Víšek, az IKEA regionális fenntarthatósági vezetője.
Külföldön mind népszerűbbek a "maradék nélkül" mozgalmak, amelyek célja, hogy akár állatot is, zöldségeket is hulladék nélkül használjanak fel. De miként jutottunk el onnan, hogy egy csirkének a csont kivételével mindenét feldolgozták, addig, hogy sokan ma már csak a mellfilét hajlandóak megenni? Szabó Esztivel, a Felelős Gasztrohős kommunikációs vezetőjével a hulladékmentes étkezésről beszélgettünk, miként arról is, mennyi mindenről nem tudjuk, hogy egyébként ehető.
Sok embert még az sem tart vissza a szemeteléstől, hogy egy nemzeti parkban kirándulnak.
Csak Európában több tízmillió tonna textilhulladék keletkezik, ami hulladéklerakókba kerül vagy elégetik. Újrahasznosítani nehéz, egy francia építész azonban megoldást talált a problémára.
Évszázados hagyományt gondoltak újra a PET Kupa szervezői. A céljuk az, hogy jó példát mutassanak más országoknak is a hulladék helybeni hasznosítására.
Rügyfakadás, virágzás, termésérés, lombhullás: mind évszakosan ismétlődő események, amelyeket a klímaváltozás egyre inkább felborít és a természetes rend felborulása súlyos következményekkel jár.