A játszóterek több mint harmadával gond volt a fogyasztóvédelem ellenőrzésén
Összesen 3,7 millió forintnyi bírságot szabtak ki, de ezzel együtt is ez volt a legkedvezőbb eredmény, amit az elmúlt tíz évben tapasztaltak.
Összesen 3,7 millió forintnyi bírságot szabtak ki, de ezzel együtt is ez volt a legkedvezőbb eredmény, amit az elmúlt tíz évben tapasztaltak.
hvg.hu
Itt a párzási idő, a berber makákó pedig veszélyeztetett fajnak számít, szóval az állatkert úgy gondolta, biztosítja a fülledt hangulatot.
hvg.hu
A járványvédelmi korlátozások enyhítése ellenére a brit kocsmákban tavaly is jelentősen kevesebb sör fogyott, mint a járvány előtt: 2021-ben csaknem 1,5 milliárd pinttel (1 pint = 0,568 liter) kevesebb sör keresztezte a bárpultot, mint 2019-ben, a járvány kitörése előtti évben – jelentette be pénteken a Brit Sör- és Kocsmai Szövetség (BBPA).
MTI
Hosszú, szinkronizált előzetes jelent meg a Jurassic World következő részéhez, amelyben az eredeti filmek legendás szereplői is visszatérnek.
hvg.hu
A királynőnek nincsenek koronavírusra utaló tünetei.
hvg.hu
Megérkezett a Nők gyermek nélkül című kötet párja, a Férfiak gyermek nélkül. A HVG Kiadó könyvében tizenhat férfi és hat szakértő osztja meg a gondolatait gyermektelenségről, meddőségről, felelősségvállalásról, párkapcsolati akadályokról vagy éppen az asszisztált reprodukció során felmerülő dilemmákról. A szerzőt, Tanács Esztert a kötet születésének körülményeiről, a tabumentesítés nehézségeiről kérdeztük, és arról is, milyen jövőképek rajzolódnak ki a megkérdezett férfiak fejében egy olyan országban, ahol a kormányzati kommunikáció része, hogy „ha nincs gyerek, nincs jövő”.
Czeglédi Fanni
A 21 éves, Francis Bourgeois néven alkotó brit fiatal letarolta a közösségi médiát trainspotting videóival: a mérnöknek tanuló fiatal a karanténidőszak óta posztol hihetetlenül lelkes, egyperces felvételeket arról, ahogy elhaladó vonatokról mesél és tombol, amikor elsüvítenek. Nem meglepő, hogy hamarosan sztárok is csatlakoztak a kalandjaihoz, és mára nagynevű márkákat reklámoznak vele.
A gyermeket váró nők 72,5 százaléka szeretné, ha az apa is bent lenne a szülésnél, és 43,2 százalékuk tervezi a szoptatás folytatását egyéves kor után is. Az egészséges életmód feltételeivel tisztában vannak, de csak ritkán tudják követni azt. Budapesten majdnem a kismamák fele jár magánrendelésre a terhesség idején.
hvg.hu
A brit trónörökös 2020-ban egyszer már megfertőződött a koronavírussal.
hvg.hu
Három különleges ember portréja: reményt nyújtanak a reménytelenségben. Meleg létére teológusnak készül, és a mai ellenséges légkörben példát mutat a sorstársainak. A pékség főnöke megváltozott munkaképességűeknek segít, hogy megvalósíthassák önmagukat. A segítő pedig megmenti azokat a nőket, akikről mindenki más lemondott.
Pulzus
Egy nő beperelte a rappert és egyik zenésztársát, azt állítva, hogy mindketten orális szexre kényszerítették. Snoop Dogg válaszul „aranyásókról” posztolt.
hvg.hu
Ő a tizenhatodik baba, akit itt találtak.
hvg.hu
A sokféle mellhez sokféle sportmelltartóra van szükség – állítja a gyártó a legújabb, feltűnést keltő kampányában.
hvg.hu
Egy dániai fellebbviteli bíróság 300 ezer koronára (14 millió forintra) emelte a bírságot, amelyet egy újságra szabtak ki, amiért megsértette A kis hableány-szoborral kapcsolatos szerzői jogokat, amikor a bronzból készült koppenhágai műemlékről zombis karikatúrát és maszkos fotót közölt.
MTI
A színész és felesége, Vica egy Instagram-posztban jelentették be a hírt.
hvg.hu
Ritkán születik olyan korrekt bocsánatkérés, mint amit a műsorvezetők tettek közzé nemrég.
hvg.hu
Marjorie Taylor Greene-t a Twitter letiltotta, mert összeesküvés-elméleteket terjesztett, de a szélsőséges politikus így is bekerült a hírekbe egy hülyeséggel.
hvg.hu
Legfeljebb 5-15 ezer dolláros leütési árral számoltak, végül a várakozásokat messze túlszárnyaló árakon keltek el a nemrég fiatalon elhunyt tervező cipői.
MTI
Az életéről készült dokumentumfilmben elmondta, 15 évvel ezelőtt nem tudott volna nyíltan beszélni a mentális és alkoholproblémáiról.
hvg.hu
Egy kecske vezetésével vágtak át a hatsávos úton.
hvg.hu