Miért halogatunk, amikor semmilyen hasznunk nem származik belőle?

Halogatásnak azt a mindenkinek ismerős állapotot nevezzük, amikor teendőinket mindenféle racionális indok nélkül halasztjuk minél tovább, helyettük pedig általában semmilyen mérhető haszonnal nem rendelkező pótcselekvéseket végzünk.

Takács Ildikó pszichológus, a Budapesti Műszaki Egyetem pszichológia tanszékének vezetője beszélt a halogatás lelki és tudományos hátteréről a Be Smart Klub szervezésében a Ferencvárosi Művelődési Központban tartott előadáson.

Mint mondta, a 8-10 órás munkanapok ma már átlagban csak 5 órásak, ha azt nézzük, valójában mennyi produktív munkát végzünk, és mennyit lógunk a Facebookon például (ezt a megállapítást ez a közelmúltbeli, az amerikai gazdaság produktivitásán aggódó felmérés is nagyjából megerősíti). És akkor még a nem kötelező, nem határidőhöz kötött vagy kevésbé konkrét célok terén mutatott halogatásról nem is beszéltünk.

A problémának persze kifejezetten mai okai is vannak, logikusnak tűnik, hogy a fiatalabb generációkat a szabadidő növekedése és a kevésbé szorosan definiált feladatok, időbeosztások és életpályák hajlamosak a teendők eltolása felé vezetni.

Amikor erőfeszítéseink célja homályos, kétséges, gyakran csak több év múlva valósul meg, és nem is kapcsolódik direkt módon fizikai szükségleteinkhez, és senki sem mondja meg, pontosan mit tegyünk, sokszor a motiváció megszerzése is egy jelentékeny egyéni munka lesz. És az sem elhanyagolható, hogy a technológia is egyre több új időnyelő lehetőséget kínál fel számunkra. Takács szerint ezen kívül a halogatás kortünetéhez tágabb értelemben hozzákapcsolhatók olyan társadalmi tendenciák is, mint az egyetemi évek elhúzódása, vagy a családalapítás egyre későbbre tolódása.

A magyar szoftverfejlesztő, aki megfejtette az élet logikáját

Molnár Ádám életcélja klisésen hangozhat: a 27 éves fiú szeretné jobbá tenni a világot. Szoftverfejlesztőként is ezen dolgozik, de közben Philip Zimbardóval is van közös projektje, a Láthatatlan Egyetemen pedig időgazdálkodási képzéseket tart. A szombati TEDxYouth-on mindezek mellett arról fog beszélni, hogyan szokhatunk le a rossz szokásainkról.

Legyőzni a kismajmot

Abban a tudósok általában egyetértenek, hogy a halogatással a legdirektebb módon összefüggő személyiségvonás az impulzivitás, azaz az arra való hajlam, hogy döntéseinket pillanatnyi indulatok és vágyak vezéreljék. Az impulzív ember nem képes uralkodni pillanatnyi késztetésein valamilyen hosszabb távú cél, vagy nagyobb öröm elérése érdekében, így inkább az ideiglenes kellemetlenségek elkerülésére fog fókuszálni ahelyett, hogy nekilásson a feladatnak, amelynek gyakran jelentőségét sem tudja átérezni.

Takács kutatásai szerint a halogatás kialakulása olyan személyiségvonásokkal is korrelációban áll, mint a stressztűrés, az empátia, a kellemetlen érzések kerülése vagy az alkalmazkodásra való képesség. A szakember egyébként úgy tapasztalja, a halogatás a férfiakra jellemzőbb, mint a nőkre, szerinte ennek oka részben az lehet, hogy a nők biológiailag több halaszthatatlan vagy időhöz kötött teendővel rendelkeznek, lásd menstruációs ciklus és termékenység, vagy a szülés és a gyereknevelésben betöltött aktívabb szerep.

Takács szerint a komolyabb szintű halogatás fő megélt okai közé tartozik a feladat iránti érdeklődés hiánya, illetve a fontosságérzés hiánya éppúgy, mint a feladat nagysága miatti szorongás vagy a perfekcionizmus, azaz amikor magunktól csakis a tökéletes megoldást tudnánk elfogadni vagy az elérhetetlenül magasnak gondolt mérce miatt nem kezdünk bele a munkába.

Van megoldás?

Bár egy krónikus halogatónak azt mondani, hogy hagyja abba a halogatást, alapvetően annyit ér, mint ha egy depressziósnak azt mondanánk, hogy legyen pozitívabb, a halogatás elleni harcot nem szabad feladni.

Shutterstock

A megoldás természetesen az önfegyelem fejlesztése, ebben a cikkben ezt így fogalmazzák meg: agyunkat ideális esetben a józan ész irányítja, azonban kezéből a kormányrudat folyamatosan igyekszik kirángatni egy rakoncátlan kismajom, aki csak az azonnali kielégülést ismeri, mohó és türelmetlen, és nem hagyja, hogy a hosszú távú haszon érdekében bármilyen áldozatot hozzunk. A kismajom otthona a sötét játszótér, ahol órákon keresztül nézhetünk macskás videókat, kémkedhetünk régi ismerőseink Facebook-képei után vagy tízpercenként újra megnézhetjük, még mindig ugyanannyi ennivaló van-e a hűtőben, ezen örömök azonban bűntudattal és szorongással telítettek.

Takács szerint az önkontroll legjobb ösztönzői a határidők: ha ezek éppen nincsenek, magunknak kell kiszabnunk őket. Sok halogató ott hibázik, hogy céljai túl nagyok és általánosak ("találok egy jobb munkát", "elkezdek futni", "megtanulok programozni").

Mivel ezek az elképzelések semmilyen kötelezettséget nem tartalmaznak, így amíg nem fogalmazódnak meg konkrétabban, nem is lesz belőlük semmi. Szerencsésebb megfogalmazás tehát az "Elkezdek futni minden csütörtök este és vasárnap reggel".

Timothy Pychyl, a téma egyik vezető amerikai kutatója azt javasolja, állítsunk fel magunknak jutalmi rendszert, ami szabályozza, hogy az egyes átmeneti célok eléréséért cserébe milyen módon engedhetjük meg magunknak az elhalasztott kielégülést. A hosszú távú célokat pedig úgy fogalmazhatjuk meg könnyebben, ha elképzeljük a saját jövőbeli énünket, majd lépésenként felvázoljuk a hozzá vezető utat.

Takács Ildikó szerint egyébként vannak olyan helyzetek, ahol a halogatás akár eredményes is lehet. Például segíthet abban, hogy a probléma sokszori átrágcsálásával végül hatékonyabb és kreatívabb megoldást találjunk a feladatainkra.

De a halogatás egyesek számára adrenalinlöketként is felfogható: ha egy feladatot a lehetséges utolsóelőtti pillanatig halasztunk, a szorítás izgalmasabbá teszi a munkát és magunkra is büszkébbek leszünk, amiért ilyen gyorsan sikerült a feladattal megbirkózni. Persze ez a módszer nem mindig eredményes.