"Rájöttem, hogy kint nem kristályozni szerettem, hanem boldognak lenni"
A ráckeresztúri tinirehabra általában nem maguktól jönnek a tizenévesek, viszont kapnak egy esélyt arra, hogy megérjék a felnőttkort, és hogy rájöjjenek: drog helyett elég, ha megtalálják a helyüket a világban. A Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában jártunk.
Sziasztok! Drogfüggő vagyok, kristályt használtam, egy hete vagyok a rehabon. Ja, 13 éves vagyok.
Sziasztok! A nevem Gergő, kábítószert használtam több mint két évig, két hete vagyok a házban, 17 éves leszek.
Sziasztok, szociális munkás vagyok és tapasztalati segítő, két éve dolgozom itt a rehabon. Huszonegy éve, hogy felépültem a drogfüggőségből, viszont arra, hogy a missziót mikor ismertem meg, nem emlékszem pontosan, mert akkor még nagyon be voltam állva.
Súlyos mondatok nyitják meg a Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonának a nyílt napját. Kallódó, kábítószert fogyasztó tinédzserek jönnek ide, Ráckeresztúrra felépülni. Persze nem maguktól: beismerni, hogy problémájuk van a droggal, vagy az alkohollal, még a felnőtteknek se nagyon megy, nemhogy a lázadó, ellenálló kamaszoknak.
Az otthon 1986-ban indult eredetileg felnőtteknek, Erdős Eszter lelkész kezdeményezésére. Három éve azonban már tinirehab is működik a hatalmas alapterületű helyszínen. „Gyertek közelebb, ne féljetek tőlünk, nagy szeretettel vártunk titeket” – hívja be a kápolna ajtajában álló embereket Erdős. „Ó, igen. Itt a drogmisszióban mi tegeződni szoktunk. Ennek az az egyik oka, hogy amikor kezdtem, 24 éves voltam, a másik, hogy önsegítő elemeket hangsúlyozó programmal dolgozunk, és Isten gyermekei egyébként is tegezhetik egymást. De szóljon, akinek ez nem megfelelő” – teszi hozzá, majd előkerül egy gitár és felcsendül egy ifjúsági ének.
Általában nem maguktól jönnek
Ritkán, de előfordul, hogy a problémás gyereket a szülő viszi a rehabra. Sok esetben azonban Ráckeresztúr egy hosszú útnak a vége: ha a gyerek sokat lóg a suliból igazolatlanul, bekapcsol a jelzőrendszer, és az osztályfőnöktől egészen a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálatig jut a probléma. Ők gyakran állítják választás elé a fiatalt: vagy intézetbe megy, vagy védelembe veszik, vagy eljön a rehabra.
„A felvételi beszélgetésen azt tapasztaljuk, hogy mindenki nagyon szeretné, hogy a gyerek itt legyen, csak a gyerek nem. Azt szoktuk mondani, hogy gyere el a próbahétre, nézz körül, beszélgessünk, adj egy esélyt ennek, ha már itt kell lenned, nézzük meg, mi válhat belőle hasznodra” – mondja Orsolics Zénó, az otthon szakmai vezetője, akivel korábban hosszabban is beszélgettünk a felépülés témájáról. Általában egy féléves terápiát ajánlanak a kliensnek, de az időtartam a felépülésének idejétől, szociális helyzetétől is függ.
A rehab 30 férőhelyes tinirészlege egy kollégiumhoz hasonlít: a klienseket háromágyas szobákban szállásolják el, de van orvosi szoba, informatikaterem, kreatív-és nagyterem is. A falak egyetlen négyzetcentimétere sem üres, mindenhol fotók, „szeretet”, „remény”, „hűség” feliratú, saját kezűleg készített táblácskák díszítik. A program a Portage-, azaz a terápiás közösségi modell szerint működik, és főként kompetenciafejlesztéssel dolgozik. A Kanadából adaptált módszer huszonegyféle kompetenciát ír elő, amelyek elsajátítása egy józan, produktív élet kialakításához vezet. „Úgy látjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része nem függő, hanem problémás szerhasználó, a drogozás pedig esetenként egy diszfunkcionális család tünete” – mondja a programvezető.
A terápiás struktúrában a fiúk három fázison mennek keresztül: a próbaidő letelte után mindenki kap először apró, később komolyabb felelősségterületeket. Nincs a házban például takarítószemélyzet, a srácok csinálnak mindent, a főzés kivételével, mert azt a felnőtt felépülők főzik a másik házban. A kamaszok jedikártyákat gyűjthetnek, ha aktívan részt vesznek a közösség életében és elvégzik a rájuk bízott feladatokat, így válhatnak tanítványból jedivé, jediből jedimesterré. Van például jedi-iroda is: ezt a fiúk tartják fent, itt tudják fogadni egymást, itt tarthatnak üléseket.
Józan örömforrások
A felépülők kötött, merev struktúra szerint élik bent a mindennapjaikat: reggel héttől este fél hatig programjuk van. Ebben van némi pihenőidő is, de lazításra inkább hétvégén van lehetőség. „Az a tapasztalatunk, hogy ha szellősebbre hagyjuk a programot, nehezebben mennek a dolgok. Fontos, hogy átadjuk a srácoknak, milyen a szabadidő hasznos eltöltése. Elsőre nehéz őket bevonni, de ha pozitív tapasztalatokat szereznek, sokkal nyitottabbak lesznek. Sokat járunk bringázni, kirándulni, focikupára, sokszor sütünk pizzát vagy szalonnát – ez mind-mind arra jó, hogy megtapasztalják, szermentesen is lehet boldogan eltölteni az időt, ki-ki miben találja meg a kapaszkodóit, a józan örömforrásait” – mondja Széplaki Zsolt, szociális munkás.
Mivel 11-től 19 éves korig jönnek a fiúk a rehabra, sokan tankötelesek még közülük. Napközben tanoda jellegű oktatás zajlik, az intézményben matematika, magyar, biológia-és nyelvszakos tanár is dolgozik. Széplaki szerint nagyon változó, hogy ki hol áll a tanulmányaiban, milyen közegből, milyen képességekkel jön, de az a tapasztalatuk, hogy akik idejönnek, valamilyen szinten már eltávolodtak az oktatástól és rengeteg kudarcélményt gyűjtöttek.
„Mi azt szeretnénk átadni nekik, hogy lehet élvezni a tanulást. Nem a lexikális tudás bővítése a cél, hanem az élmények átadása. Mivel egyéni tanrendben vannak, a vizsgáikra egyénileg készítjük fel őket, fontos, hogy a terápia alatt is haladjanak a tanulmányaikkal.”
Mivel az otthon a Református Egyház drogmissziójának keretében működik, a keresztény hit és elkötelezettség a program egyik alapja, ám a munkatársak ezt nem kötelező elemként, hanem lehetőségként kínálják fel: Széplaki Zsolt szerint meglepő módon nagyon nyitottak erre a fiatalok, nem véletlenül. „Sokszor, ha idejön valaki, és kitisztul, azonnal megérkezik a bűntudat is, hogy úristen, mit tettem, mennyit hibáztam. Fontos, hogy megérezzék, van megbocsátás, a hit és a saját élményű szakemberek abban segíthetnek, hogy a fiatalok lássák, van remény, túljuthatnak ezeken az érzéseken.”
Megbotlani? Előfordul
A munkatársak arról is beszélnek, hogy az absztinenciának egyértelműen ki kell terjednie a biofűre, a kristályra, a heroinra, ugyanakkor szembenéznek azzal a kérdéssel is, hogy mégis hol fogja egy 17 éves kamasz leélni úgy az életét, hogy soha ne igyon meg egy sört vagy ne szívjon el egy füves cigit? „Itt senki nem mondja nekik, hogy néha belefér, de nehéz nem látni, hogy a fiataloknál be-becsúsznak ezek a dolgok. Fontos, hogy ne mossuk el a határokat az anyagok között, mert az kontraproduktív lehet” – hívja fel a figyelmet Kapitány Krisztián addiktológiai konzultáns. „Ha kimegy a tini a rehabról és megiszik egy pohár sört, ne érezze úgy, hogy lenulláztam az egészet, akkor igyunk meg még hármat, meg szívjunk egy kis biofüvet. A bűntudat erre is irányíthat.”
A program ilyen szempontból szembegy az absztinenciaközpontú Minnesota-modellel.
Mindenkit arra biztatunk, hogy szermentesen éljen, de nem akarjuk egy konzervdobozban őrizni a fiatalok józanságát. Itt lehet úgy hibázni, hogy utána át tudjuk beszélni, és nincs belőle katasztrófa, ha valaki elbukik.
A munkatársak arra is felhívják a figyelmet, hogy szer- és egyénfüggő, hogy kinél melyik módszer válik be: egy felépült alkoholistának tényleg nem kellene meginnia egy sört sem, egy exheroinista viszont azt mondja, neki néha belefér: „Sokat gondolkodtam ezen: hogy nem a sör, hanem a heroin tette tönkre az életemet. És néha iszom egy sört, de 18 éve nem használtam heroint”.
„Ezekkel az anyagokkal már nem az van, mint régen, hogy viszonylag sok időt le lehet húzni velük. Azt se tudják már a fiatalok, hogy milyen kábítószert kapnak, az egyik díler ezt adja kristály vagy biofű néven, a másik meg azt, de a mostani szerhasználók már egy olyan aknamezőn gyalogolnak, amelyen nem lehet tíz éveket büntetlenül sétálni. Szinte már közhellyé vált, de ők pár hónap alatt bejárják azt az utat, amit mi korábban évek alatt” – mondja Kapitány, aki maga is kábítószerezett régen.
Ez szíven ütött
„Másfél éve vagyok itt, a második otthonomban” – ezt már Gergő meséli a kerti tó mellett ücsörögve. Itt töltötte be nemrég a tizennyolcadik születésnapját. Hét testvére van, a szülei elváltak, gyakran érezte úgy, hogy nem kapja meg azt a figyelmet tőlük, amit szeretne. „A bátyám kínált meg először herbállal. Egy újfajta érzést adott, átrepített egy jókedvű, vidám világba.” Gergő egyre sűrűbben szívott, később a kristályra szokott rá. Miután alig járt iskolába, kirúgták. A családja látta, hogy probléma van, egy idő után viszont a csalódottságuk felváltotta a kérlelő beszélgetéseket.
„Otthon éreztem magam az anyagozásban és szerettem. Szerettem, mindaddig, amíg nem kellett az utcán aludnom, nem kellett folyamatosan hazudnom a szüleimnek, és nem kellett lopnom. Nekem eszem ágában sem volt lopni. De sosem vettem észre magam, csak akkor, amikor mentem a dílerhez. Ezt a lelkiismeret-furdalást viszont csak úgy tudtam eltüntetni, hogy szívtam.” Gergő nem sokkal később a pszichiátriára került, a saját hányásában fetrengve találtak rá a mentősök.
Nem értettem, hogy kerülök én ide, hát én olyan menő csávó vagyok, és itt vagyok egy csomó beteg emberrel, akiknek már nincsen visszaút.
Gergő elhatározta, hogy kézbe veszi az irányítást, két nap múlva azonban visszakerült a kórházba. „Többször láttam sírni anyukámat. Láttam, hogy nem bírja velem tovább, hogy tönkreteszem. Arra kértem, hogy adjon gyerekotthonba. Azt hiszem, óriási törés lehetett neki, hogy a saját gyereke ezt mondja.”
Gergő szülei így találtak rá a rehabra, és bár nem hittek benne, hogy működhet, a fiuk beköltözött. „Bementem és mindenkinek mondtam, hogy oké, most itt vagyok, de ha kimegyek, úgyis kezdem elölről. Volt még egy megcsúszásom bent, egy hónapos lakóként biofüvet készítettem, mindenfélét összekevertem, kiszárítottam, nagyon alja volt. Két hét próbaidőre ítéltek, de nem rúgtak ki. Ez az időszak már jobb volt, mert nem voltam egyedül. A többiekkel beszélgettünk, hogy hú, és azt próbáltad, hú, azt a dílert ismered? Rengeteget beszélgettünk a mentorokkal, és szép lassan rájöttem, hogy ők nem az ellenfeleim, nem rendőrök, hanem értem vannak. Mikor először mentem haza, és indultam a vonathoz, azt mondták: vigyázz magadra. Ez szíven ütött. Hogy féltenek és visszavárnak.”
A fiatal arról beszél, hogy meglepő élmény volt a számára, hogy könnyedén be tud kapcsolódni a beszélgetésekbe, hogy milyen jó érzés olyan dolgokban fejlődni, mint önismeret, szeretet, bizalom. Beiratkozott egy esti gimnáziumba, ötösöket kapott. A sikerélmény akkorát lendített rajta, hogy ma már nappali képzésre jár, és hamarosan kollégiumba költözik.
„Amellett, hogy sok szeretetet kaptam itt, nagy lett a felelősségérzetem is. Nyáron a konyhán dolgoztam, tudtam, hogy fel kell kelni, ha szól a vekker, különben a srácok nem tudnak reggelizni. Kikupálódtam. Rájöttem, hogy kint nem kristályozni szerettem, hanem boldognak lenni. Ha nem szívtam, nem voltam boldog. Bejöttem, és megtapasztaltam, hogy a boldogság az kurvára nem az anyagozáson múlik. Egy jó beszélgetés, egy jó foci- vagy pingpongmeccs ugyanolyan örömet okozhat. Másfél éve vagyok tiszta, azóta alkoholt sem fogyasztottam, és nem félek attól, hogy a kollégiumban visszaesek. Nem azért nem anyagozok, mert nem szabad, hanem mert szeretnék egy szép jövőt. Keringőzni járok, bevettek a fociválogatottba, most úgy tűnik, talán barátnőm is lesz. Nekem most az az anyagom, hogy van helyem a világban.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Függőség a családban – de mit tehet a gyerek?
A szenvedélybeteg szülők gyerekei sokszor ijesztően magukra maradnak a rendezetlen családi hátterükkel, és nem is biztos, hogy felismerik: ami otthon zajlik, az nem normális. És sokszor azt sem tudják, hogy kaphatnak segítséget.
„Úristen, a fél életemet elcsesztem”
Orsolics Zénó fiatalon, egy hat éven át tartó, kis híján halállal végződő drogkarrier alatt szinte mindent elveszített. A bentlakásos terápia alatt úgy érezte, már túl hosszú a veszteséglista ahhoz, hogy szembenézzen azzal, mit tett. Ma már diplomás szakemberként, üzleti és magánéleti coachként segíti a mélyponton lévő fiatalokat és felnőtteket, és idén 20 éve józan.
