Karácsony 2018
Belevágtunk ismét, karácsonyra készülünk. Nem is nagyon tehetünk mást, hiszen közeledik, érkezik, mi pedig várjuk. Még akkor is, ha tudjuk, mennyit rohangálunk majd előtte, hányszor szeretnénk túl lenni rajta. De közben szeretjük, és ez a lényeg. A magunk részéről úgy döntöttünk, elkísérjük olvasóinkat vásárolni, ott leszünk, ha főz, ajándékot csomagol, beleszólunk, tippeket adunk. Fogadjanak el útitársnak!
Ahány ház, annyi szokás, nálunk szenteste volt az igazi karácsony. Vacsora előtt apám felvágott egy almát annyi cikkbe, ahányan körülültük az asztalt, és egyszerre megettük, hogy az alma egységével megőrizzük a családunk egységét. Aztán mézet és egy-egy gerezd fokhagymát is ettünk, ami azt jelentette, hogy elfogadjuk az élet édességét és keserűségét is. A nagymamám ostyalapokat is hozott a révkomáromi piacról, és azt mártogattuk még mézbe, mielőtt anyámmal tálaltuk az első fogást.
Mivel a környéken más nem tett így – ezt gyerekként elég hamar kiderítettem –, sokáig abban a hitben éltem, hogy ezek családi szokások.
Idővel kiderült, hogy tévedtem:
varázsoltunk minden karácsonykor.
Éppen úgy, ahogy sok generáció előttünk.
A méz és az alma, a dió és a mák a réges-régi, még a kereszténység előtti termékenységi és életszimbolika része, ami aztán a néphitben és a paraszti kultúrában összefonódott a téli napforduló idejére időzített karácsonnyal, Jézus születésével és a keresztény jelképekkel. Azaz az ismét növekvő nappalokkal újjászületett a fény, ezzel az élet, az újjászületett élet pedig maga a Megváltó. A szimbólumok képzettársításaival így kiválóan megfértek a karácsonyi asztal mellett
a szerelmet, bőséget, egészséget biztosító mágikus rítusok és a keresztény ünnepre utaló szimbolikus cselekedetek is.
Aranyalma a tányéron és a fán
A téli, karácsonyi hiedelmek és szokások jó része az almához kapcsolódik. Mivel kultúrákon átívelően az alma a szépség, a termékenység szimbóluma, gyakran szerelmi jóslások során került elő. Az almába harapás képe például kifejezetten erotikus tartalmú – lásd a népdalokat vagy a bűnbeesés történetét, amit a szerelmi megismeréssel is magyaráznak.
Ha például egy lány Luca napjától kezdve minden nap almába harapott, majd karácsonykor az utolsó falattal a szájában az utcára ment, akkor vagy az lett végül a férje, aki szembejött vele, vagy egy azonos nevű férfi. Emellett karácsonykor, újévkor, vízkeresztkor az állatok ivóvizébe almát tettek, hogy termékenyek legyenek. A Néprajzi Lexikon pedig ismeri azt a szokást is, ami szerint az alma közös elfogyasztása a család összetartozásának szimbóluma.
Az alma a Kisdedet is jelképezi. A hagyomány szerint ugyanis az alma nemcsak a tudás, hanem az élet fájának gyümölcse is. Belőle hajt Jessze vesszeje, amelynek virága Mária, almája Jézus. Ahogy az énekben:
A kis Jézus aranyalma...
Az, hogy ez az alma arany, az isteni eredetére utal, így kapcsolódik össze a fény, a nap és a mennyei.
Hol a lépes mézecske?
A répacukor csupán a 19. század végén terjedt el széles körben, így az egyszerűbb emberek számára az egyetlen édesítőanyag a méz maradt. A néphitben és szokásokban az egészséget és boldogságot biztosító ételként szerepelt, az újkortól pedig az ünnepekkor édesítettek vele kását, illetve önállóan vagy mákkal együtt tésztát.
A méhek a néphit szerint Mária könnyeiből születtek, mikor a fiát siratta. A régi keresztény szimbolikában a tej és méz együtt ismét Jézus-jelkép: egészen pontosan azt jeleníti meg, ahogy Jézusban az emberi és isteni természet egyaránt jelen van.
A Katolikus Lexikon szerint a vacsorát sok helyen máig mézbe mártott fokhagymával, dióval, ostyával kezdik.
A dióban az egész fa benne van
A karácsonyfákra sokáig almát és diót is akasztottak. Az alma mellett Krisztus-jelkép ugyanis a dió is. Ahogy a Katolikus Lexikon megfogalmazza: „amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó anyja méhében, majd sziklasírjában” – a rejtőzködés után pedig az emberek karácsonyi, húsvéti öröme lett.
A magyar néphitben ez kevésbé jelent meg ugyan, de hasonló analógiával – mivel a dióban benne van az egész fa –, Európa más tájain a dió termékenységi szimbólum is.
Karácsonykor diót dobtak átlósan a szoba négy sarkába és keresztet vetettek, ezzel azt fejezték ki, hogy a karácsony a négy égtájon keresztül az egész világnak szóló ajándék. Itt-ott előfordult nálunk, hogy a dióval jósoltak is: érdemes volt egészséges diót kivenni a tálból, mert a rossz dió közelgő betegségre, bajra utalt.
Ezerfelé szaladó mák hozzon bőséget
A sok apró szemű mák alapvetően a gazdagság, a bőség, a végtelenség jelképe. A magyar néphitben viszont elsősorban a rontást hárította el. Úgy tartották, ha szétgurul a mák, a gonosz léleknek előbb szemenként össze kell szedegetnie, csak azután mehet tovább oda, ahol ártani akar. Aki karácsonykor a Luca-székre állva meglátta a boszorkányokat, annak is mákot kellett sietve szétszórnia, mikor hazafele menekült, hogy egérutat nyerjen az üldözőitől.
A sok apró szem a bőséget és a termékenységet is megidézte, így a molnárok karácsonykor mákot szórtak a szalma közé, hogy sokan őröltessenek náluk, a karácsonyi mákos tésztából pedig adtak a tyúkoknak is, hogy sok tojást tojjanak. Persze a szerelmi jóslásokban is megjelent: az almához hasonlóan, ha a mákos tésztás falattal a szájában a lány kiszaladt az utcára, megtudhatta, ki lesz a jövendőbelije.
Halotti áldozatként a mák már az ókor óta ismert. Ez Kelet-Európában úgy élt tovább, hogy karácsonykor a halott rokonoknak adott „halotti ételek” között fontos szerepe volt a mákos fogásoknak. Sok helyen terítettek is az elmúlt évben elhunyt családtagnak.
Az a mágikus karácsonyi asztal
A hívőknek a karácsonyi asztal az oltárt jelképezte, és a mézbe mártogatott ostya a Kisded és az Eucharisztia kapcsolatára utalt. Azaz az utolsó vacsora azon mozzanatára, mikor Jézus az evangéliumok szerint a bort és a kenyeret a saját testévé és vérévé változtatta. Ennek megismétlése máig a keresztény szertartások fontos eleme – az persze felekezetenként eltér, hogy szerintük ez ilyenkor valóságosan megtörténik-e újra, vagy csak szimbolikusan.
A karácsonyi áldás fontos mozzanata volt, hogy
ami régi, az megújuljon és gazdagodjon,
ezért a karácsonyi asztalra bőven került az óév terméseiből: magvak, gyümölcsök, az asztal alá még szalmát és szerszámokat is tettek.
A fokhagymát gyógyító ereje miatt az áldás részévé tették olyan módon, hogy egy-egy gerezddel keresztet rajzoltak az ajtókra, ablakokra. Mézbe mártva pedig a családtagok egészségét biztosította.
Az asztal gyakran az aprószentek napjáig (december 28.) így maradt, ekkor az ünnep végét jelző asztalbontáskor az ostya és a kenyér morzsáit, maradékait eltették, és később a tavaszi földművelő munkák megkezdéséhez kötődő szokásokban használták őket.
