Belgrádban egy kicsit drágára sikerült a karácsony

A belvárosi sétálóutcában felállított karácsonyfa önmagában 83 ezer euróba került, míg a városvezetés az idén 2,8 millió eurót költött Belgrád feldíszítésére.

  • hvg.hu hvg.hu
Belgrádban egy kicsit drágára sikerült a karácsony

Dragomir Lazovics, a „Ne fojtsuk meg Belgrádot” nevű civilszervezet vezetője a BBC-nek azt is furcsának nevezte, hogy már tavaly is szeptembertől márciusig folyamatosan égtek a karácsonyi fények, s az idén is már több hónapja működik az ünnepi díszkivilágítás. Egyelőre nem tudni, az idén meddig tart a kivilágítás.

Lazovics szerint nincs olyan állapotban a szerb költségvetést, hogy ennyit – egymilliárd forintnak megfelelő összeget – költsenek csak a karácsonyi díszítésre, inkább bölcsődékre, illetve csatornaépítésre kellene többet áldozni.

 

Belgrádban az utóbbi hetekben több ellenzéki felvonulás is volt, a résztvevők a sajtószabadság, a demokrácia mellett tüntettek.