Nincsen jobb biznisz annál, mint ami kötelező. A tankönyvek központosítása csak ujjgyakorlat volt, jól sikerült, hozza a bevételt, és azóta is folyik a szélmalomharc az oktatást, ha lehet, még tovább nehezítő, a gyerekeket lebutító központi tankönyvekkel szemben. A piaci szereplők már akkor is tudták, hogy a fő cél a biznisz megszerzése volt, az ideológia csak maszlag.

A pályázati rendszer bevált a kormánynak az állami beruházások területén. Nem, nem azért, mert igaz versenyben győzhet a jobb, a nemzet számára legelőnyösebb megoldás, ezt elavult nézetnek tartják itt és most. Hanem mert egyszerű meghekkelni. Csak a szakmai érveket és intézményeket kell lebontani, meg a bolond civileket semlegesíteni, mert ezek folyton akadékoskodnak, nem követik a központ utasításait, és nem a megfelelő irányba és nem a megfelelő mértékben hálásak a koncért.

Anno a kommunisták között is voltak „lelkes ostobák”, akik azt gondolták, hogy tényleg valami jót építenek, miközben a kommunista hatalom sem szólt másról, csak a pénzről. „Money makes the world go round”, avagy pénz, pénz, pénz. Csakhogy a kommunizmus ideájára építő hiénák elkalibrálták magukat, az ideológia felülről véges volt a vagyonszerzés szempontjából. A nyugati kapitalisták ügyesebben csinálták.

És rájöttek arra is, hogy mi a különbség a jó gazda és a buta paraszt között. Ez utóbbi lepusztítja a saját nyáját, hogy gyorsan kizsigerelje belőle, amit csak tud, de a jó gazda sokkal jobban jár az egészséges birkáival. A nyugati kapitalisták az Európai Uniót megalkotva azt gondolták, hogy a jó gazda mentalitás működhet máshol is, és nagyot lehet kaszálni a még majdnem szűz területeken. Nem számoltak azonban a buta parasztok kultúrájával. Hiába próbált az EU jóléttel birodalmat építeni, a buta paraszt gondolkodású vezetők csak azt tudják, hogyan kell gyorsan pénzt csinálni: Elegendő a jólét látszatát adni a birkáknak, és akik korábban csak homokot rágtak, azoknak a némi fűvel kevert homok a Kánaán. (…még álmából sem ismeri ami jó.)

És akkor most jövünk mi kutatók. Jó célpont, szűkagyú értelmiségiek vagyunk. Szakmai érveket hozunk, és azzal fenyegetőzünk, hogy megyünk a tudásunkkal külföldre. Kit érdekel? Sőt, csak menjünk el, ne legyünk útban az osztozkodás során. Amúgy pedig majd hazaküldjük a családnak a pénzt, amelyet szerencsésebb vidékeken nem csak a központi utasítás oszt el. Az EU által küldött kutatási pénzeket elnyeli majd a gömböc, és minél kevesebb autonóm gondolkodású kutató van a pályán, annál egyszerűbb a helyzete. A doktori kinevezéseket, és nem csak a díszdoktorit, úgy osztja a NER, mint belépőt a rendszerbe. A semmire kapott, gyakran összeollózott tudományosnak nevezett munkákon alapuló címekkel nem kérdez vissza a delikvens, hogy mégis, milyen kutatási pályázat az, ahol címszavak alapján kell tervezni.

Most születik a tudomány Mészáros Lőrince, hogy a szűkülő EU pénzekből a még bőven folyó tudományos büdzsét elnyerje. Túltolta a zabálást a regnáló elit, így rá kell fanyalodjon a kutatók pénzére is, de nem csak a Magyar Tudományos Akadémia törvényben biztosított forrásait teszi magáévá, hanem a magyar tudománynak szánt EU pénzeket nyúlja le a buta vezetés, és így az egyetemi kutatók is vakarhatják majd a fejüket, hogy mit szúrtak el.

Lesznek Nobel-díjas és egyéb kiemelkedő eredményeket elérő magyar tudósok, akikkel büszkélkedhetünk, veregethetjük a vállunkat, hogy a magyar milyen nagy nemzet, és persze egy kis sóhajtással majd ismét konstatáljuk, hogy ezek az agyak sajnos nem itthon tudtak eredményeket elérni. Ne bánjuk, mert közben felhizlaltunk néhány disznót, és ez is valami egy ilyen kis néptől.