Kásler Miklósnak és Rétvári Bencének jutott a megtiszteltetés, hogy Orbán Viktor és Áder János megbízásából átadja augusztus 20-a alkalmából az állami kitüntetéseket és díjakat.
A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át a Barátok közt című sorozatban Magdi anyust játszó Fodor Zsóka színművész, aki a Borsnak nyilatkozott is.
„Az indoklás szerint a több évtizedes színpadi, filmes és televíziós pályám során nyújtott, nagy népszerűségnek örvendő alakításaim miatt kaptam a díjat. Nem is hittem el. Eddig celebként tartottak számon, ami rettentően zavart, olyanokkal említettek egy lapon, akik 15–20 perces médiaszereplést érnek el teljesítmény nélkül. De számomra ez a kitüntetés azt is jelenti, hogy soha többet nem sorolhatnak velük egy kategóriába, hiszen színésznő vagyok. Azért is örülök ennek a díjnak, mert talán általa és általam így reflektorfény vetül azokra a színészekre is, akik nem budapesti kőszínházakban játszanak.”
Úgy érzi, most ért pályája csúcsára.
„Csupa akadémikus, professzor, orvos, tudós és docens között szólítottak engem is, ez óriási dolog, kicsit el is sírtam magam, annyira meghatódtam ennyi nagy ember között. Nagy nap ez nekem” – mondta.
Kép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b2) átadja a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést Fodor Zsóka színművésznek (j) az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségen, a Pesti Vigadó dísztermében 2019. augusztus 16-án. Mellette Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára (b). MTI/Szigetváry Zsolt