Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Száz orvos és szakdolgozó összehangolt munkájára volt hozzá szükség.

  • MTI MTI
Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Elvégezték az ezredik beteg sikeres májátültetését Magyarországon, az operációt a Semmelweis Egyetemen (SE) végezték el a napokban.

Merkely Béla, az intézmény rektora hétfőn azt közölte, hogy egy transzplantációhoz nagyjából száz orvos és szakdolgozó összehangolt munkája szükséges, a beavatkozás a legmagasabb szakmai szintet képviseli.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára azt mondta, hogy az alapításának 250. évfordulóját ünneplő SE története magában foglalta a kiugró teljesítményeket.

Csányi Endre Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára jelezte, hogy a tavaly Magyarországon átültetett 505 szerv közül 119 külföldről érkezett.

Kóbori László, az SE transzplantációs és sebészeti klinikájának igazgatója közölte, hogy a májátültetésen átesett ezredik beteg egy 61 éves nő. Az új szervet 20 perc alatt varrták be. A beteg jól van, osztályon lábadozik, májfunkciója normális, de állapota további utánkövetést igényel.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.