A művész a BBC News cikke szerint a parlament digitális, kulturális, média- és sportbizottsága előtt hangoztatta, hogy a színházi ágazatot újból meg kell nyitni és működtetni, úgy, ahogy korábban, mert eljutottak addig a pontig, ahonnan már nem lehet helyrehozni a károkat.
Andrew Lloyd Webber százezer fontot (39,5 millió forint) költött egy kísérletre: júliusban a London Palladiumban szervezett koncertet, hogy kiderüljön, életképesek lehetnek-e a távolságtartással megrendezett előadások.
Azóta két nagy színházi produkciót kezdtek el játszani Londonban, de azokat is a kötelező távolságtartással, vagyis csökkentett nézőszámmal. A legtöbb West End-i színház azonban továbbra sem nyitott ki a karantén óta.
Lloyd Webber arra figyelmeztette a képviselőket, hogy egy pont után tényleg nem lesz hova visszatérni.
"A színház hihetetlenül munkaigényes vállalkozás. Sok szempontból egy műsort jelenleg szinte szeretetből rendeznek meg" – mutatott rá. Hozzátette: "a színházak nem mozik, nem elég csak kinyitni az épületet".
A brit kormány 1,57 milliárd fontos (623 milliárd forintos) támogatási csomagot jelentett be korában a művészeteknek nyújtott mentőövként.
Lloyd Webber szerint azonban nagyon fontos lenne, hogy bejelentsék, pontosan mikor lehet újra kinyitni a színházakat.
A zeneszerző korábban azt is hangoztatta, hogy a színházak nem tudnak távolságtartással működni.
Célzott arra is, hogy Hamupipőke című produkcióját esetleg Angliából egy másik helyszínre költözteti, "ahol az emberek egy kicsit segítőkészebbek". Az előadást az eredeti tervek szerint szeptemberben kezdték volna játszani a londoni West Enden.