szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A győri megyéspüspök a keresztény orvosokat megkímélné attól, hogy abortuszt végezzenek. A Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról is, hogy a járvány idején nem szeretnénk a templomokat bezárni.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

A püspöki kar a koronavírus-járvány második hullámában nem tervezi a nyilvános liturgia szüneteltetését, felhívja azonban a figyelmet az egyéni felelősségre – mondta Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) újraválasztott elnöke a Magyar Hírlapnak.

„Semmi körülmények között nem szeretnénk a templomokat bezárni, ezt tavasszal sem tettük” – jelentette ki, hozzátéve: lebeszélni sem szeretnének senkit arról, hogy templomba, közösségi liturgiákra menjen. Veres András szerint „a médiában sugárzott liturgia csak látszat, tud érzelmeket ébreszteni, de nem hasonlítható ahhoz, mint amikor szentségekhez tudunk járulni, ezt a placebohatást pedig jó volna elkerülni”.

Veres András ugyanakkor azt kérte, hogy ha valaki tünetet észlel magán, ne menjen közösségbe, viszont a közösséget ezért nem szeretnénk távol tartani a liturgiától, és különösen nem az Eucharisztiától. „A templomaink elég nagyok, a szociális távolságtartásra bőven van lehetőség, és ha valaki úgy érzi magát biztonságban, öltsön maszkot. Minden templomban van fertőtlenítő, vigyázhatunk egymásra.

Nem Istentől kell távolságot tartanunk, hanem egymástól.”

Veres András más egészségügyi témában is kifejtette a véleményét az interjúban. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítani a törvényekben is az életvédelemmel összefüggő lelkiismereti kérdésekre. Példaként azt hozta fel, hogy ne kötelezzék az orvostanhallgatókat abortuszon való részvételre, ha keresztény hitük miatt nem szeretnének benne részt venni. „A jelenlegi helyzetet nem lehet másnak tekinteni, mint a lelkiismereten tett erőszaknak” – fogalmazott.

Majd miután a keresztény orvosokat megvédte az abortusztól, kijelentette, hogy a számára „még mindig nagyon fájdalmas” lombikprogramot „teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele!”

Az emberi élet továbbadása nem technológia kérdése, hanem két ember, egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát feltételezi, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal a háttérben. Vannak a keresztény hit alapján is támogatható gyakorlatok, amelyek bizonyítottan hatékonyak – és nem jár velük a megfogant életek elpusztítása, mint a lombikprogrammal.”

A lombik vallásos alternatívájában csak hinni lehet, bizonyítani nehéz

Az egyház ajánlja, a nőgyógyászok és a meddőségi szakemberek viszont nem igazán veszik komolyan azt a természetes fogantatást elősegítő módszert, amelyet most a lombikeljárást elítélő Veres András püspök emelt be a közbeszédbe. Mi a NaProTechnológia, és ha olyan sikeres, mint azt hívei állítják, miért ez a kétkedés?

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Czeglédi Fanni Élet+Stílus

És ha a lombikprogram Isten ajándéka?

Pongrácz Máté és Pongráczné Győri Boglárka evangélikus lelkészházaspár. Három gyerekük lombikprogram segítségével született, amit ők nemhogy takargatnak, egyenesen annyit beszélnek róla, amennyit csak lehet, hogy segítsenek sorstársaiknak.

Így látták a jövőt az 50-es években: új gazdára vár 3 futurisztikus Bertone autó

Így látták a jövőt az 50-es években: új gazdára vár 3 futurisztikus Bertone autó

A magyar kivándorlók zöme köszöni, de inkább maradna, ahol van

A magyar kivándorlók zöme köszöni, de inkább maradna, ahol van

Lassan szó szerint ingyen lesz az áram, soha nem volt még ennyire olcsó a napenergia

Lassan szó szerint ingyen lesz az áram, soha nem volt még ennyire olcsó a napenergia