szerző:
K. B.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az államtitkár megerősítette, hogy aki nincs beoltva, és fiatalabb 18 évesnél, csak kísérővel tartózkodhat a színházakban.

Ahhoz, hogy a 18 éven aluliak színházba vagy más kulturális intézménybe mehessenek a küszöbön álló nyitás után, egy védettségi igazolvánnyal rendelkező személynek kell kísérnie őket – erősítette meg Fekete Péter kulturális államtitkár a korábbi rendeletben sokak számára kérdésesen megfogalmazott információt, tudta meg a hvg.hu az államtitkár tájékoztatóján részt vevő forrásoktól. Minderről egyébként hétfőn érdeklődtünk a Kormányzati Tájékoztatási Központnál is, de azóta sem kaptunk válaszokat.

Még maszk sem kell majd a színházakba, a színészekről pedig megfeledkezett a rendelet

Megdöbbentően megengedő a most megjelent kormányrendelet a színházak nyitásáról, amely arról is rendelkezik, hogy a munkatársak védettségi igazolvány nélkül is dolgozhatnak.

Fekete ugyanakkor hozzátette: ettől még megnyithatnak az ifjúsági színházak is a többi kulturális intézménnyel együtt, miután legalább 4 millió magyar ember megkapta legalább az első oltását, ugyanis a 18 éven aluliak felügyeleti joga átruházható akár egy nagymamára, akár a csoportot kísérő tanárra, amennyiben az illető rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A kérdés azért is fontos, mert egyelőre hiába is akarnák, a 18 év alattiak oltását (a cisztás fibrózisban szenvedő fiatalok kivételével) még nem kezdték meg Magyarországon, és a tervek szerint a közeljövőben is csak a 16 és 18 év közöttieket fogják beoltani, így 16 éves kor alatt a jövőben senki nem járhat egyedül színházba, ameddig a jelenlegi rendeletek érvényben vannak.

Forrásaink elmondták: Fekete Péter a szakmai értekezleten megerősítette azt a hvg.hu által már korábban megírt információt is, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben a színészek és a kulturális intézmények más fellépői számára nem lesz kötelező a védettségi igazolvány. És bár az intézmények dolgozóinak védettségi igazolvány hiányában kötelező lesz maszkot viselniük, a fellépők ez alól is mentesülnek. Így csak a színházigazgatók felelőssége lesz, engedik-e színpadra lépni azokat, akik nem oltatták be magukat. Márpedig Fekete Péter korábban elmondta: ha a kulturális nyitás következtében berobban a negyedik hullám, azért az intézményvezetőket terheli majd a felelősség.

A nézők védettségét a színházak munkatársainak lesz kötelessége ellenőrizni, a személyi igazolvánnyal együtt.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!