Még maszk sem kell majd a színházakba, a színészekről pedig megfeledkezett a rendelet

Megdöbbentően megengedő a most megjelent kormányrendelet a színházak nyitásáról, amely arról is rendelkezik, hogy a munkatársak védettségi igazolvány nélkül is dolgozhatnak.

  • K. B. K. B.
Még maszk sem kell majd a színházakba, a színészekről pedig megfeledkezett a rendelet

Néhány nappal azután, hogy Orbán Viktor bejelentette, négymillió beoltott után újranyithatnak a színházak és más, jeggyel látogatható kulturális intézmények, megjelent a nyitás részleteit tartalmazó rendelet.

A rendelet azonban továbbra sem ad választ a színházakat érintő legfontosabb kérdésre.

Ahogy arról beszámoltunk, a színházigazgatók számára nyitott kérdés maradt, hogyan vonatkozik a színészekre a rendelkezésnek az a része, amely a kormányfő bejelentése alapján védettségi igazolványhoz kötötte volna, hogy valaki egyáltalán a színházban tartózkodjon. A Magyar Közlöny idei 68. számában megjelent kormányrendelet-módosításból azonban lényegében teljesen kimaradtak az előadókra vonatkozó szabályok, a szöveg csak a nézőkről rendelkezik. A színészekről egyetlen passzus szól: az, amely szerint rájuk nem vonatkoznak a maszkviselésről szóló szabályok.

„A színházban volt, aki sírt, hogy nem akarja beoltatni magát, akkor elveszti az állását?"

A kulturális államtitkár szerint a kultúrában dolgozókat komoly felelősség terheli, és nagyon megfontoltan kell kezelniük a nyitás kérdését. Azt javasolja, három és félmillió beoltott után indulhassanak el a szabadtéri kulturális programok, négymillió után, védettségi igazolvánnyal pedig akár a zárt tériek is. A döntés viszont Orbán Viktor kezében van.

A rendelet egyébként megengedőbb, mint amire számítani lehetett:

a kulturális intézmények munkatársainak nem kell védettnek lenniük, mindössze annyit ír elő a rendelet, hogy ha még nem kaptak oltást, maszkot kell viselniük.

Az előadókra viszont mindez nem vonatkozik. Rendelkezés hiányában alighanem az intézmény vezetőjének felelőssége a döntés arról, mit vár el tőlük, hacsak később egy újabb rendelet nem fogja szabályozni a kérdést.

A rendelet a nézőkről úgy fogalmaz: „A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt”, ami egyúttal azt is jelenti,

a jövőben kamaszok nem mehetnek egyedül színházba:

hiszen még csak nemrég kezdődött a 16 és 18 éves kor közöttiek regisztrációja, a 16 év alattiak beoltása még szóba sem került, így őket a rendelet akkor is eltiltja az önálló színházba járásról, ha egyébként minden vágyuk lenne beoltatni magukat.

A rendelet azt is kimondja:

a védett nézőknek 4 millió beoltott után a színházban nem kötelező maszkot viselni,

ami minimum aggályos rendelkezés, hiszen a magyar kormány szerint védettnek számít mindenki nyolc nappal azután, hogy megkapta az első adag vakcinát, noha a tudományos konszenzus egyértelműen kimondja: ekkor még nemhogy teljes védettség nem alakul ki, de még az antitest-termelés sem feltétlenül indul be, azaz az első adag vakcina után néhány nappal egy ember számára pontosan ugyanolyan kockázata van a járványnak, mintha egyáltalán nem lenne beoltva. Pláne, ha maszkot sem visel.

A rendelet egy huszárvágással rendezi a színházigazgatók aggályait az adatvédelmi problémákról: mint megírtuk, korábban kérdéses volt, egyáltalán hogyan kérhetik el a színházakban a védettségi igazolványt és a személyit (a két igazolvány csak együtt érvényes), hiszen erre eddig kizárólag hatósági személynek volt jogosultsága. De a rendelet egyszerűen kimondja: a védettség vagy az életkor igazolásának céljából a kulturális intézmények dolgozói is elkérhetik mindkét igazolványt, de nem rögzíthetnek róla semmilyen adatot. Ha valaki nem tudja vagy akarja igazolni a védettségét vagy az életkorát, akkor a színháznak kötelessége megtagadni a beléptetését.

A szabály rendelkezik arról is, hogy hiába módosul a kijárási korlátozás kezdete éjfélre, a színházi előadásoknak legkésőbb 11-kor véget kell érniük.

Mindez egy nappal azután lép életbe, hogy a négymilliomodik magyar is megkapta az első adag vakcinát. A rendelet többi, például a vendéglátóhelyekre vonatkozó szabályáról ebben a cikkben írtunk:

Négymillió beoltott után éjfélkor kezdődik a kijárási tilalom, az oltottak maszk nélkül mehetnek rendezvényre

A kormányzati oldalon hozták nyilvánosságra a következő lépéseket. A felnőtteknek védettségi igazolvánnyal lehet rendezvényre vagy akár edzőterembe járni, a családi eseményekre vonatkozó létszámkorlátot viszont nem oldották fel számukra sem. Orbán Viktor miniszterelnök abban bízott, a hét közepére meglesz a 4 millió beoltott, ahhoz azonban az eddiginél jóval nagyobb oltási tempóra van szükség.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.