Nyíltan áll ki a közösség mellett, most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz – írják a szervezők.
hvg.hu
Kovalcsik Ildikó – vagy ahogy sokan ismerik, Lilu – lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője – közölték a szervezők.
„Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz” – írták.
Mint arról beszámoltunk, 136 igen és 27 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés márciusban a Pride betiltását lehetővé tevő kormánypárti előterjesztést.
Mindenkinek csak egy élete van, és azt bűnössé tenni, üldözni elég nagy luxus – mondja Ritter Andrea klinikai szakpszichológus arról, ahogy most a közbeszédben patologizálják, elkülönítik a társadalomtól a melegeket, évtizedekkel korábbi szinteket idézve. Szerinte hatalmas határátlépés, hogy a politika most, a Pride betiltása kapcsán is beleszűrődik a köz értékrendjébe.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.