Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
„Bozótharcra készüljenek! Hosszú nadrág, hosszú ujjú ing, kullancs- és szúnyogriasztó!”
– szólt már a telefonban is az intelem, amikor megbeszéltük a Tisza-tavon hajóztatással foglalkozó vállalkozóval, hogy juttasson el minket a sarudi kikötőből Tiszahalász területére. Ő lett a mi Matula bácsink, nemcsak tudta, hogyan jutunk el a rejtett Tisza-szigetre, hanem minden felröppenő madár, felugró hal és vízinövény nevét, különlegességeit is ismerte és el is mesélte nekünk útközben.
Lakos Gábor
Mint kiderült, nagyjából akkor is igaza volt, amikor kiszámolta előre az utunk időtartamát: „mutatok néhány érdekességet, így kell egy óra, míg odajutunk, Tiszahalász helyén tíz perc alatt körbenézünk, a visszaút egy félóra”. Mivel azonban lenyűgözött minket a Tisza-tó szépsége, fotós kollégámból, Lakos Gáborból pedig előbújt a természetért rajongó kisgyerek, aki minden egyes nádast, fészket, kormoránt és más madarat lenyűgözve áll meg fényképezni, az odaút időtartama a tervezett duplájára nőtt. Főleg, mert elhajóztunk szűk, nádi csatornákon egy tavirózsákkal teli részhez, amely leginkább a mesék tündérországára emlékeztetett.
A Tiszahalász emlékeit célzó nap végül leginkább ilyenfajta élményekről szólt, és jegyezzük is meg gyorsan, hogy mindenkinek tudjuk ajánlani a Tisza-tavi hajókázást: életre szóló élmény.
Kihalt falvaink
Magyar törpefalvak című sorozatunkban bemutattunk több olyan települést, amelyekben már alig néhányan élnek. Ezúttal olyan helyeket látogattunk meg, amelyek több évtizede vagy még régebben kihaltak. Jóval több mint egy tucat ilyen település van szerte az országban, ezek közül mutatunk be néhányat. A sorozat már megjelent részei itt olvashatók.
Hát és fenék
Mi azonban nem természetfilmet forgatunk, hanem a magyarországi kihalt falvak után nyomozunk.
A Tisza középső szakaszán az ártereken a középkorban a „hát” és a „fenék” elnevezésű területek váltották egymást (ezek egyébként földrajzi nevekben máig fellelhetők). A hát volt a kimagasló rész, amit normál esetben nem önt el az árvíz. A fenék pedig a mélyebb fekvésű, adott esetben egy fél évig is mocsaras, pangó, vizes terület.
Lakos Gábor
„A honfoglaló magyaroktól végig az egész középkoron keresztül az emberek nagyon szépen együtt éltek a természettel itt a Tiszánál is” – magyarázza Szuromi Rita történész. „Tudták, hogy a hátakra kell települni, a pangó, vizes részeket maximum halászatra lehet használni. Egy ilyen háton épült fel Tiszahalász is, valamikor az államalapítás idején, amit Halaz in Chereukuz néven már 1261-ben feltűnik egy okiratban, az egri püspökség birtokait felsoroló dokumentumon.
A település a Tisza és a Kis-Tisza közötti kilenc kilométer szélességű ártérre épült, és a poroszlói várkörzetközpont szolgálófaluja volt. A halászat nagyon fontos élelmiszerforrás volt az Árpád-korban, az ilyen nagy folyókanyarulatokban, mint ami itt volt, eredményes vizahalászat folyt, és egyéb halakból is bőséges zsákmányt tudtak begyűjteni. Ezeket aztán adó gyanánt nagy hordókban, sóval tartósítva vitték be a püspökségre.
