Gulliver édességei
Nem tudjuk, mennyire lehetett édesszájú Gulliver, de az biztos, hogy a monzai cukrász, Matteo Stucchi igencsak kedvelheti Swift óriását. Egy egész játékos kollekciót nevezett el róla.
Nem tudjuk, mennyire lehetett édesszájú Gulliver, de az biztos, hogy a monzai cukrász, Matteo Stucchi igencsak kedvelheti Swift óriását. Egy egész játékos kollekciót nevezett el róla.
T.S.
Amerikai szakemberek olyan eljárást találtak ki, amellyel megkönnyíthető a mellrekonstrukciók előtt szükséges szövettágítás. Most ezt úgy oldják meg, hogy beültetnek egy úgynevezett expandert, amit folyamatosan sóoldattal töltenek fel. Az újítás lényege az, hogy oldat helyett gázt használnának, és annak adagolását a beteg irányítaná egy távirányítóval.
MTI
MTI
hvg.hu
Csak Horvátországból mintegy 40 szakújságíró érkezett a villányi borvidékre, hogy megértse, mit jelent a Dél-Magyarországot jelképező legjellegzetesebb fajta. A Franc&Franc nemzetközi konferencián és a monstre kóstolón Master of Wine-ok részvételével igyekeztek meghatározni a villányi franc igazi arcát – és piaci lehetőségeit.
I.N.
Nagy vállalkozásba fogtak szegedi kutatóorvosok: 815 millió forintos támogatásból új módszert fejlesztenek ki az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok elleni védekezésre. Új antimikrobiális anyagokkal megpróbálják becsapni a baktériumok védekező rendszereit.
MTI
Szerte a világon hódít az ASMR, most a világhírű modell is a fülünkbe akar mászni.
hvg.hu
A nézők és a szakmai zsűri is 24 éves Bódizs Veronikát választotta a TV2-n sugárzott Miss Universe Hungary 2016 győztesének. Ő képviseli Magyarországot a Miss Universe világdöntőjén 2017 januárjában a Fülöp-szigeteken.
hvg.hu
Manapság gyakori szituáció, amikor a szülők szakítása után az egyik – vagy akár mindkét – fél szeretné gyerekeit megismertetni új kapcsolatával, mi több, akár közös életet is kialakítani velük. De hogyan lehet ezt jól elkezdeni? Hogy a gyerekek a lehető legkevésbé sérüljenek? Deliága Éva gyermekpszichológus cikke.
Pulzus
Az Alzheimer-kór megelőzését segítő kutatást népszerűsíti a videó.
hvg.hu
Nagyon eredeti Vidnyánszkytól, hogy Dózsa személyével rávilágít emlékezetünk zavarosságára.
Puskás Panni
Eszpresszó, tejhab, a tejhab tetejére egy kevés fahéj vagy csokoládé reszelék, és már kész is. Egyszerűen hangzik, ugye? De mi kell a tökéletes cappuccinóhoz, és hogyan fejlődött ez a sokak által kedvelt kávéfajta azzá, ahogy ma ismerjük?
DeLonghi
A férfiak többsége már csak súlyos és látványos tünetekkel fordul orvoshoz, leginkább otthoni praktikákat vetnek be a kellemetlenségek enyhítésére. Fontos lenne pedig, hogy a szégyenérzet ne álljon a vizsgálatok útjába. Ma van a Nemzetközi Férfinap, beszéljünk a prosztatáról!
hvg.hu
Az önként jelentkező férfiak operációját a Nairobiban található nemzeti színház színpadáról közvetítették élő egyenesben a közösségi oldalon.
hvg.hu
Az Egészségügyi Világszervezet pénteken kiadott jelentése szerint a zikavírus terjedése miatt már nem áll fenn a globális egészségügyi vészhelyzet.
hvg.hu
India messze a legveszélyesebb hely a szelfizésre a világon, itt két év alatt többen haltak meg önmaguk fényképezése közben, mint a világ többi országában együttvéve - tárta fel a Carnegie Mellon amerikai egyetem és az újdelhi Indraprasth információtechnológiai intézet közös kutatása.
MTI
Kitárja kapuit minden idők leggigantikusabb legópalotája Londonban.
hvg.hu
Ismert HIV-fertőzöttsége ellenére 100 lány szüzességét vette el felnőtté avatási szertartásként az afrikai Malawiban egy 45 éves férfi, aki pénteken állt bíróság elé.
MTI
A Buckingham-palota legutóbb 64 éve, 1952-ben esett át tatarozáson, abban az évben, amikor II. Erzsébet királynő trónra lépett.
hvg.hu
Ahogy tavaly a John Lewis, idén némi meglepetésre a Heathrow repülőtér tett közzé egy végtelenül kedves karácsonyi reklámot.
hvg.hu
Illemhely-látogatás, vetkőzés, ételmegvonás? – Ugyan már! Samantha Diaz, az Invicta FC-ben szereplő MMA-harcosnő kegyetlen, de hatásos módszerrel oldotta meg a helyzetet, hogy a súlya megfelelő legyen a mérlegelésen.
hvg.hu