Csaknem 45 millió dollárért kelt el egy sztegoszaurusz-csontváz New York-ban
Rekordáron kelt el egy New York-i átverésen egy 160 millió éves sztegoszaurusz csontváza július 18-án.
Rekordáron kelt el egy New York-i átverésen egy 160 millió éves sztegoszaurusz csontváza július 18-án.
hvg.hu
A repedt mennyezetdarab eddig az ikonikus Darcy's étterem különlegessége volt.
hvg.hu
Érdekes, hogy a lista szerint Tokió, a 2021-es ötkarikás játékok házigazdája, a 2022-es első helyről a 13. pozícióba csúszott vissza, így csak eggyel előzi Budapestet.
MTI
Esteban Ocon a mogyoródi futamgyőzelmét idézi meg, Lando Norris így kér bocsánatot a tavalyi dobogós malőrért.
hvg.hu
Nyáron nagyjából tizenöt százalékkal csökken a szervezetünk energiaszükséglete, és ezt érdemes lekövetnünk a táplálkozásunkban is. Dietetikussal beszéltünk arról, hogyan aknázhatjuk ki a levesek és főzelékek rejtett tartalékait, mit igyunk, ha már unjuk az üres csapvizet, és hogyan érdemes kávézni vagy éppen alkoholt inni kánikulában.
A döntéséhez elmondásai alapján a rossz közbiztonság és a demokrata vezetésű állam transzbarát törvénykezése is hozzájárult.
hvg.hu
Épp most mondta be az unalmast a ventilátor? Vagy kellene még egy tizedik, hogy minden irányból mozogjon a levegő? Megnéztük a kínai piacon, mi most a kínálat, és mit árulnak a nagy áruházak.
hvg.hu
Ritkán látható videó készült az amazonasi Mashco Piro őslakos törzs tagjairól, akik élelem után kutatva elhagyták rejtett esőerdei otthonukat a perui Amazonas vidékén, nem sokkal az után, hogy a fakitermelők munkához láttak az érintetlen törzs területén.
hvg.hu
Az Oscar-díjas színésznő azt szerette volna, ha elhunyt édesanyja az egyik kedvenc helyén nyugodhatna.
hvg.hu
Ha így szültél, azért vagy szar anya, ha úgy, azért, ha fiatalon, akkor szar vagy, ha öregen, még szarabb, ha ilyen a hordozód, egy hülye szar anya vagy, ha másfajta, akkor egy idióta szar anya vagy – írja posztjában az énekes, aki szerint nem lehet egyszerű ezek között megtalálni az anyaság örömét.
hvg.hu
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyére, az 56. Kékszalag Nagydíjra.
hvg.hu
A középiskolások hányingerre és erős, száj körüli fájdalomra panaszkodtak, miután megkóstolták az egyik társuk által behozott csipszet. A gyártó gyors felépülést kívánt nekik.
hvg.hu
A helyen csak üdítőket, alkoholmentes koktélokat-söröket, gyümölcsleveket és vizet lehet majd kapni.
hvg.hu
A Nyírő Gyula Kórház volt főorvosa hosszú betegség után hunyt el 76 évesen.
MTI
Térképre tettük, hogy 1979 óta mennyit kellett volna hűteni ahhoz, hogy a szobákban valóban szobahőmérséklet legyen.
A kvízműsor, amelynek Vágó István legendás műsorvezetője volt, a TV2-n térhet vissza. Vágó Judit azt mondja, megnézi, ha adásba kerül.
hvg.hu
Nadia Comăneci nem kerülhette el, hogy a románok hőséből a kommunista rendszer hőse legyen, de az ötszörös olimpiai bajnok ma már birtokba vette a saját életét és történetét is. A hamarosan kezdődő párizsi olimpia előtt felejthetetlen pillanatok felidézésével hangolódunk a játékokra. Sorozatunkban most 1976-ba utazunk vissza az időben.
hvg.hu
Kánikulában sokkal kellemesebb a tenger mellett – még ha igazi felfrissülést nem is hoz a merülés. Dubrovniknál 29,7 fokos a víz hőmérséklete.
hvg.hu
A 21. századi ember életmódjának számos előnye, ugyanakkor rengeteg hátránya is van. Minden elérhető szinte karnyújtásnyira, de épp ennek a kényelemnek köszönhetően sok kellemetlen, adott esetben súlyos betegségnek is ki vagyunk téve. Annak érdekében, hogy ezeket elkerüljük – legyen szó szív- és érrendszeri problémákról vagy épp az aranyérről – csak néhány alapvető dologra kell odafigyelnünk, amelyek akár a napi rutinunk részévé is válhatnának.
Proktis-M
A négyszeres Grammy-jelölt Ingrid Andress nem nagyon találta a megfelelő hangokat a hétfői produkciója során
hvg.hu