Magyar űrhajósjelölt és matyó népviseletbe öltözött induló is starthoz állt az idei Balaton-átúszáson
Sok általános iskolás gyerek is részt vett a versenyen, a legidősebb induló pedig egy 84 éves férfi volt.
Sok általános iskolás gyerek is részt vett a versenyen, a legidősebb induló pedig egy 84 éves férfi volt.
MTI
A gyermekkor kutatása és a betegségek lelki eredetének vizsgálata is összekötötte a hazai pszichológia XX. századi nagyjait – derül ki egy új műből, a 21 magyar, aki forradalmasította a pszichológiát című könyvből. Miért volt köztük olyan sok tudományszervező, hogyan lett emberarcúbb az egészségügy, és ki analizálta Al Caponét?
A pápa szerint a sport képes békés módon egyesíteni minden korosztályt különböző kultúrákban.
MTI
A színművész visszavonulását sem tervezi, szeretne a lehető legtovább dolgozni.
hvg.hu
Járai már partot is ért, Istenes 2,5 kilométer után feladta.
hvg.hu
Tartalékversenyző nélkül kell kiállniuk.
MTI
Wilma Rudolph maga a két lábon járó inspiráció. Pedig a gyerekkorában kódolva volt, hogy talán járni sem fog tudni soha, nem hogy futni, és olimpiát nyerni. A hamarosan kezdődő párizsi olimpia előtt felejthetetlen pillanatok felidézésével hangolódunk a játékokra. Sorozatunkban most 1960-ba utazunk vissza az időben.
hvg.hu
Ezt a rapper videón is megmutatta a rajongóinak.
hvg.hu
A veszprémi Barabás Imre és a pécsi Hartmann Máté úszta át idén leggyorsabban a tavat, másodpercre megegyező eredménnyel.
MTI
MTI
hvg.hu
A fesztivál nyitányára enyhült a forróság, a 33. Művészetek Völgye látogatói péntektől birtokba vehették Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd udvarait.
hvg.hu
Beindult a nagyüzem a mogyoródi pályán, mindenki látni akarja a világ legjobb autóversenyzőit.
hvg.hu
Négy holttest került elő a világ legmagasabb hegyén, a 8000 méter feletti magasságban tartott idei “nagytakarításon”.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy mentális beteg nő töltött börtönben ártatlanul 43 évet, pedig a gyilkosságot, amiért elítélték, valószínűleg egy helyi rendőr követte el.
hvg.hu
Az utazástervezés lett a mesterséges intelligencia egyik legnépszerűbb felhasználási területe, amit a Google, a Microsoft és az OpenAI demói is bizonyítanak. Bemutatunk néhány olyan szoftvert, amelyeket bárki ingyenesen kipróbálhat. Gyenes Lídia cikke.
A külgazdasági és külügyminiszter benézett a boxutcába.
hvg.hu
Mindketten elmondták, hogyan emlékeznek a történtekre, de ezekben kisebb-nagyobb eltérések vannak.
hvg.hu
A magzat, a csecsemő, a kisgyerek, de még a tinédzser szervezete is jóval kitettebb a hőhullámoknak, mint egy egészséges felnőtté. Talán nem is gondolnánk, hányféle mentális következménye lehet pusztán annak, hogy hosszú napokon át olyan hőségben élnek gyerekek, mint amilyet az elmúlt két hétben elszenvedünk.
Az olimpiai szervezőbizottság szerint csak korlátozott zavar volt és az is csak néhány órán keresztül.
MTI
MTI
hvg.hu
A McLaren fiatal brit pilótájának a számottevő követőtábora rajongók új generációját biztosítja be a Forma–1-nek. Az első futamgyőzelem tűzkeresztségén már túlesett, most már a világbajnoki cím hajszolása sem tűnik a valóságtól elrugaszkodott tervnek, és Lando Norris jó eséllyel száll harcba egy újabb Herendiért a hétvégi Magyar Nagydíjon is.