Ötvenéves a bűvös kocka, amelyből mintegy félmilliárd darabot adtak el világszerte. A feltalálója a legjobb pénzügyi döntésének azt nevezte, hogy a feleségére bízta ezt a területet.
Miközben a jogszabályaink megengedik, hogy egy tizenkét éves szabadon szexeljen egy tizennyolc év alattival, egy tizennégy éves pedig akár egy felnőttel is, addig ugyanezek a fiatalok az iskolában és a családjukban gyakorlatilag semmilyen érdemi szexuális neveléssel nem találkoznak. Jámbor Eszterrel többek között arról beszélgettünk, hogy mi az a szexpozitív gondolkodás, és milyen káros tévhitek alapján szexelnek a magyarok.
A megváltozott vásárlói szokásokból adódóan egyre inkább nő a kereslet a kényelmi termékek iránt. A széles választéknak és gyakori akcióknak köszönhetően nemcsak időt, de pénzt is spórolhatunk velük.
Ez persze nem nevezhető drasztikus emelkedésnek, sőt, a cukrászok még forgalomnövekedést is várnak attól, hogy csak csekély mértékben drágult a fagylalt.
Miképp befolyásolja életünket a titkolózás? Michael Slepian pszichológus A titkok titkos élete című könyvében elmondja, hogyan lehet felmérni, melyek a súlyos és ártalmas titkok, amelyeknek hosszú távú őrzése különböző betegségeket okozhat.
A parlament által elfogadott új törvény szerint 10-15 év börtönbüntetést is kaphatnának a meleg párok, meg például azopk a férfiak is, akik „szándékosan” úgy viselkednek, mint a nők.
A számos zaklatási ügye miatt börtönbe kerülő amerikai filmproducer ügyvédje szerint Weinsteinnek számos egészségügyi problémája van, de "mentálisan stabil".
Két tucat fehér zokni az öltözőben? Gondosan válogatott csokigolyók? Tárgyalás a fürdőkádban? Veszélyeztetett fajok vacsorára? A celebeknek is vannak bolondériái, ezek közül hoznak egy csokorra valót a Duma Aktuál humoristái.
Korai tapasztalataink mindannyiunkra hatással vannak. Sokunk esetében a gyermekkori traumák tönkreteszik a felnőttet, akivé válunk: megakadályozzák, hogy megéljük a valódi érzéseinket, vagy hogy hosszan tartó, egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki. Alex Howard terapeuta szerint a gyermekkori trauma egész életünkben fogva tarthat, ha nem nézünk szembe vele. Bár a múlt eseményeit nem változtathatjuk meg, azt azonban igen, hogyan befolyásolják tapasztalatainkat és döntéseinket a jelenlegi életünkben. A Nem a te hibád segít megérteni a minket ért trauma hatásait, biztonságos határokat húzni, és kapcsolódni az érzéseinkhez, hogy teljes életet élhessünk. A HVG Könyvek gondozásában megjelent kiadványból több részt is közlünk a következőkben.