Hadas Kriszta pánikhrohamok után mondott fel az ATV-nél

A riporter szerint ma már nagyon nehéz a médiában közügyekről beszélni, mert "hihetetlen méretűre duzzadt az öncenzúra az emberek fejében". Az abból fakadó stresszbe, hogy újságíróként nem tudja rendesen végezni a munkáját, egy minisztrók és pánikrohamok után belefáradt, ezért hagyta ott nyáron az ATV-t. Kiderült, hol folytatja.






Budapesti fura szerzetek: A bivalyerős Czája-fivérek

A magyar profi birkózás történetét nem lehet megírni anélkül, hogy ne említenénk meg a négy Czája-testvért, akik – amellett, hogy véresen komolyan vették a mesterségüket – igazi rejtői figurák voltak. Eredetileg cirkuszokban birkóztak, egyikük, Czája János még a cirkuszigazgatóságig is elvitte, de a küzdőtéren nyújtott teljesítményük mellett az éjszakai életben is hírhedtek voltak a fegyelmező jelleggel kiosztott hatalmas pofonjaikról.



A groteszktől az emberi léptékig – ezt kínálják idén az adventi vásárok

Ismét körbejártunk néhány adventi vásárt, keresve a karácsonyi hangulatot és a megfizethető sült kolbászt. Az előbbi ugye főleg az ember lelkében születik meg, az utóbbiért viszont súlyos ezreseket kell fizetni a legtöbb helyen. Mindenesetre a nyugati turistákra szabott árfekvésen túl is találtunk helyeket, ahol meglegyinthet minket a karácsony szelleme.







PISA: miben áll az észt csoda?

A 2022-es PISA-felmérés azt mutatta, hogy az eddigi „éltanuló” országok teljesítménye drasztikusan bezuhant, európaiként egyedül Észtország maradt az élbolyban a sok ázsiai ország között. Ehhez leginkább az iskolák, pedagógusok szakmai autonómiája kellett, illetve az, hogy a rendszer megtanítsa tanulni és kérdezni a gyerekeket.



Terhesség alatti aranyér: ezt tegye, ha megelőzné

A várandósság idején a női test extra terhelésnek van kitéve, és ebben az időszakban az aranyérbetegség is gyakrabban előfordulhat. Sokan kellemetlennek érzik, hogy beszéljenek a tüneteikről, pedig egyáltalán nem ciki, és életmódbeli változtatásokkal, illetve természetes készítményekkel enyhülhetnek a panaszok.