Egy vidéki és egy budapesti étterem is két Michelin-csillagot kapott
A Michelin most először nem csak a budapesti éttermeket mérte fel, hanem az egész országban kutatta a csúcsgasztronómia képviselőit.
A Michelin most először nem csak a budapesti éttermeket mérte fel, hanem az egész országban kutatta a csúcsgasztronómia képviselőit.
Az első orvosa hazaküldte egy érzéstelenítéssel, ami után újabb szakvéleményt kért.
Ősidők óta izgat minket, miképpen élnek más emberek: szeretünk betekinteni a mindennapjaikba, pletykálkodni, sőt ítélkezni felettük. Mi ennek a lélektani háttere? És mi a különbség a hasznos és az ártalmas kíváncsiskodás között?
A brutális támadást rögzítették.
A 65 éves férfi meg akarta simogatni a tigrist.
Tavaly nyáron derült ki a betegsége, de a kezelés mellett forgatott is.
A konyhán készült videó alapján le voltak nyűgözve a Bábeltől.
Sok nő rémálma a hólyaghurut, pedig sokszor sajnos éppen ők maguk tehetnek róla. Tanácsaink következnek, amelyekkel megelőzhető a betegség, illetve elkerülhetők a kellemetlen tünetek, a velük járó diszkomfortérzés, rosszabb esetben a súlyos fertőzés.
A felesleges halloweeni tököket két gyűjtőpontra lehet elvinni, innen jutnak el az Állatkert lakóihoz.
Korábban festékkel rongálták meg a szobrot, az ukrán elnök pedig már korábban pedzegette, hogy el kellene távolítani az emlékművet a térről.
Katonadolog című cikksorozatunk novemberben a férfi mentális egészség égető – és égetően fontos – kérdéseit boncolgatja. Az első részben Balázs Judit gyermek-, serdülő-és felnőttpszichiáter szakorvossal beszélgettünk arról, milyen mítoszok veszik körül a férfi depressziót, miért végeznek magukkal jóval nagyobb arányban a férfiak, és arról, miért kellene megértenie a társadalomnak, hogy „ha a lelkünk fáj, azt pont ugyanúgy kell kezelni, mint amikor a fogunk fáj”.
Pókembernek, Amerika Kapitánynak és Fekete Özvegynek öltözve ütöttek rajta kábítószer-kereskedőkön a perui rendőrök.
Nemcsak a U2-ról, nemcsak az aktivizmusról, hanem a szerelemről is szól Bono memoárja.
Hasonlították már Fred Astaire-hez és Mihail Barisnyikovhoz, de mind inkább úgy tűnik, hogy Steven McRae-t csak önmagával lehet mérni. Olyan utat járt be, amely fájdalmasan és felemelően a sajátja. Három évvel ezelőtt, egy karriergyilkos sérülés után azt mérlegelte, hogy fog-e valaha még táncolni. McRae elképesztő fizikai és lelki erejének a bizonyítéka, hogy ma már ez nem kérdés.
Argentína és Puerto Rico egykori szépségkirálynői eredetileg ellenfelekként ismerkedtek meg két éve, amikor mindketten a hazájukat képviselték egy nemzetközi szépségversenyen. A kapcsolatukat egészen az esküvőjükig titkolták a nyilvánoság előtt.
Ez a 425. madárfaj, amelyet sikerült itthon megfigyelni, sőt videó is készült róla.
Idén már legalább 66 újságírót öltek meg azért, mert a munkáját végezte. A felderítési arány 10 év alatt ráadásul sokat romlott.
Négy kölyök és egy felnőtt oroszlán szökött ki valahogyan.
Akshata Murty egy milliárdos indiai üzletember milliomos lányaként az ország egyik leggazdagabb férfijává tette a férjét, az Egyesült Királyság új miniszterelnökét. A szerény körülmények közül induló nő, akinek az apja a mai napig maga pucolja a vécéjét, számtalan luxusingatlannal rendelkezik és magyarázkodni kényszerül az adózási szokásai miatt. De vajon mire számíthatnak a britek az első indiai first ladytől?