szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Korábban egy indiai étterem is arra kényszerült, hogy a nevében szereplő szó miatt nevet változtasson, de a légitársaság még egy Netflix-sorozat miatt is pert indított.

Arra akarja kényszeríteni az EasyJet fapados légitárasaság anyacége, az EasyGroup az Easy Life nevű brit együttest, hogy megváltoztassa a nevét, mivel szerintük jogosulatlanul használják az egyébként könnyűt, egyszerűt, könnyedet jelentő easy szót – írja a BBC.

Az EasyGroup szerint ugyanis a cégeknek fizetniük kell a névhasználatért, és „nem fair”, hogy ezt az együttes ingyen teheti meg, anélkül, hogy jogdíjat fizetne nekik.

„Keményen dolgoztunk azon, hogy felépítsünk a brandünket, és biztos vagyok benne, hogy a működésünk semmilyen módon nem befolyásolta a cég működését. Habár röhejesnek tartjuk ezt az egészet, de gyakorlatilag teljesen tehetetlenek vagyunk egy ilyen gigacéggel szemben” – közölte az együttes.

Az első hallásra valóban teljesen abszurdnak ható ügyet valamennyire azért árnyalja az a plakát, amellyel az együttes egy turnéját hirdette meg, és amelyen tényleg egyértelműen az EasyJet logóját másolva, egy EasyJet-színekkel lefestett repülőgépen szerepel az együttes neve. A cég azt állítja, ugyanilyen pólókat is árult az együttes, ami pedig szerintük jogsértésnek számít.

Easy Life

Nem ez az első eset, amikor pert indított az EasyGroup: korábban egy northamptoni, EasyCurry nevű indiai étterem kényszerült névváltásra, 2018-ban pedig a Netflix Easy című komédiasorozata miatt indítottak pert.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!