Hullámvasút siklott ki Stockholmban, egy ember meghalt
Hét ember, köztük gyerekek kerültek kórházba a baleset után.
Hét ember, köztük gyerekek kerültek kórházba a baleset után.
MTI
Az Európai Unió különböző pályázatok, vissza nem térintendő támogatások és felzárkóztatási programokon keresztül – az ország 2004-es uniós csatlakozása óta – nagyarányú támogatásban részesítette Magyarországot. A támogatott programok és projektek teljes számbavétele, valamint minden támogatott részterület felsorolása szinte lehetetlen feladat lenne, hiszen számos infrastrukturális, felújítási, közösségi, tudományos, ipari és innovációs fejlesztés valósult meg ezek keretében.
Renew Europe
Még a hidegfronttal együtt is iszonyú meleg lesz jövő héten.
MTI
A wimbledoni labdaszedő fiúk és lányok felkészítőjén találkozott egymással a brit királyi meny és a teniszbajnok.
hvg.hu
Elolvadtak a szívek Rick Astley fellépésén a nagy múltú brit fesztiválon.
hvg.hu
A hét éves kínai meztelen kutya nyelve kilóg, hátsó lábai hátrafelé néznek, de ettől függetlenül imádja a virslit.
hvg.hu
Túrázók bukkantak emberi maradványokra azon a dél-kaliforniai hegyvidéken, ahol januárban tűnt el Julian Sands brit színész. A maradványok azonosítása már folyamatban van.
hvg.hu
Sokáig emlegetni fogják azt a gátfutó-produkciót, amit egy belga versenyző mutatott be az Európa Játékokon Krakkóban. A kalapácsvető nemzeti bajnok csapattársa helyett ugrott be a futamba, és becsülettel végig is küzdötte.
hvg.hu
A számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton. Senki nem találta el mindet.
MTI
Agatha Christie titkai, az átlagos élethelyzetek bonyodalma, az elme kiürítésének a trükkje is kiolvasható azokból a könyvekből, amelyeket nyári olvasmányként ajánlunk.
Balla István
Csatlós Hanna
Kovács Bálint
Nemes Nikolett
Vándor Éva
Rendőri kísérettel, a bámészkodókkal lepacsizva, vigyorogva és a motorokat túráztatva vonultak végig a Harley-Davidson Fesztivál résztvevői a budapesti belvároson. Fotósunk a menet indulásnál, videósunk a Margit híd közepén kapta el őket. Bőrmellények, ősz szakállak, és rotyogó hangú motorok.
hvg.hu
Egy a referendum csütörtöki évfordulójára elvégzett országos felmérés kimutatta, hogy a brit választók 53 százaléka tartja rossz döntésnek a kilépést az EU-ból, és mindössze 34 százalék gondolja ma is helyénvaló lépésnek a Brexitet.
MTI
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Belvárosban, a Március 15. téren.
GyéZsé
A minden idők legnagyobb nézettséggel rendelkező Youtube videója alapján készült játékoknak túl kemény és túl éles a hátuszonyuk.
hvg.hu
A nyolcvanas évek egyformasága és a luxus szeszélyessége, a vesztébe rohanó világ korrajza és a kamaszok megfejthetetlensége is visszaköszön azokból a könyvekből, amelyeket nyári olvasmányként ajánlunk.
Balla István
Csatlós Hanna
Kovács Bálint
Nemes Nikolett
Vándor Éva
Jó tanácsok a katasztrófavédelemtől veszélyes időjárási körülményekre.
hvg.hu
Az ausztráliai K'gari-szigeten rendszeresek a dingótámadások.
hvg.hu
Még hogy a Sussexéknek nem voltak podcast-ötleteik!
hvg.hu
Egy távoli bolygóhoz hasonlította az ottani világot.
hvg.hu
Az énekest tolószékkel levitték, a mentősök azonnal ellátták, majd gipsszel a lábán folytatta a koncertet.
hvg.hu