Annie Ernaux: A hely / Egy asszony

A családtörténetek, az elmondásuk általi traumafeldolgozás, a gyökerekhez való visszanyúlás saját identitásunk keresésében, definiálásában – népszerű témák manapság. Részben ezekről is szól a tavaly irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Annie Ernaux két kisregénye, amelyek most egy kötetben jelentek meg a Magvető Kiadó gondozásában, és bár egymástól függetlenül is jól működnek, működnek egymásra reagálva, mozaikdarabkákként is. „Úgy érzem, azért írok anyámról, hogy ezúttal én hozzam őt világra”, fogalmaz a szerző, aki saját szülei élettörténetét meséli el a haláluk után, szikáran, pontosan, szúrósan őszintén rajzolva meg alakjukat. Persze ezekben az életekben ő maga is legalább annyira benne van.

Sokaknak lehet ismeretlenül is ismerős ez a szülőpár: éveik jelentős része arra ment rá, hogy előbb önmaguk, majd családjuk felemelkedéséért küzdöttek. A szegénységből, iskolázatlanságból olyan sikeresen törtek ki, hogy végül kereskedővé váltak. Történetük persze közel sem csak az osztálykülönbségekről és -harcokról szól, hanem szülő-gyerek kapcsolatról, összetartozásról és eltávolodásról, bűntudatról, szégyenkezésről, hallgatásról, a csodált, de mégis félt értelmiségi létről. Leginkább az édesapa életének egyik fájó pontja volt, hogy az anyagi biztonság megteremtése mellett nem maradt idő a műveltség elsajátítására, ami miatt gyakran szégyenkezett. Ernaux egyik fő dilemmája, hogy első generációs értelmiségiként hogyan viszonyul örökségéhez, hogyan tapasztalja meg előbb az elidegenedést, majd végül halálukkal hogyan veszíti el az utolsó szálat is, ami ahhoz a világhoz kötötte, ahonnan származott. N. N

Magvető Kiadó, 136 oldal, 3699 forint. fordította: Szávai János

Joanna Quinn: A Bálnacsont színház

Az újságíróként és civil szervezetek munkatársaként dolgozó, dél-angliai Quinn-nek jelentek már meg korábban novellái, de ez az első regénye. És rögtön egy olyan, amelyet kitörő lelkesedéssel fogadtak a kritikusok és az olvasók is. Hagyományos, lineáris szerkezetű „nagy regény”, ha van egyáltalán ilyen kategória. A sztorija szerint az első világháború után egy partra vetett bálna csontvázában alakít színházat néhány gyerek (egy festő segítségével), hogy ott menedékre leljenek a világ, az erélytelen nevelőszülők és a bántóan éles házitanítók elől. Az elvonulást jelentő bunki építése minden gyerek életében fontos, itt ez a bunki valójában egy abszurd csontváz. (Quinn elmondása szerint az ötlete egy Kate Bush-koncerten ugrott be neki.)

Miközben a különös színház mindenkit rabul ejt a környéken, a szülők látszólag zavartalanul isszák a koktéljaikat és hallgatják a jazzt, odakint egyre inkább nő a következő háború fenyegető árnyéka. Mire a gyerekek felnőnek, nem is tudják kikerülni, nem védi őket a csontvázbunker. Sokkal komolyabb területre tévednek. Annyira, hogy titkosügynökként vesznek részt a háborúban, ami pont olyan, mint a színészkedés, csak persze jóval veszélyesebb. „Az új egyenruhám a legjobb jelmez, amit valaha viseltem” – írja az egyik egykori színjátszó gyerek 1939-ben. Másutt pedig ez hangzik el: „A fedésben dolgozó ügynökök ne akarjanak tapsot… Viselkedjenek úgy, mint a szúnyogok: csípjenek, de ne vegyék észre őket!” Talán mégsem érdemes felnőni. Főleg egy ilyen világban. B. I.

21. Század Kiadó, 591 oldal, 6990 forint, fordította: Katona Ágnes

Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget

Ön hogyan reagálna, ha meglátná ezt a fura, feladó nélküli üzenetet a postaládájában: „Kórházba visznek, a kiskutyám egyedül van otthon. Kérem, hívja fel ezt a számot, és etesse meg a kutyámat! Tudom, hogy maga jó ember”? Tóth Krisztina egyik novellájának főhőse ezzel szembesül, ami felvetésnek abszurd ugyan – akárcsak a folytatása is –, de mégsem annyira, hogy ne tudjuk elképzelni a megtörténtét. Más történetekre is igaz ez, amelyek a szerző elmúlt években született elbeszéléseit, tárcanovelláit összegyűjtő kötetben szerepelnek.

Többnyire viszont teljesen átlagos emberek teljesen átlagos élethelyzeteibe csöppenünk: nagymama nyaral az unokájával a Balaton-parton, fiatal lány külföldön vállal munkát és éppen repülni készül, gyerekeit egyedül nevelő anya összejön az új pasijával, gyógytornász a páciensével gyakorlatozik annak otthonában – aztán egy csavarral, apró részletek kibontogatásával minden megváltozik, és felsejlik valami a válságokból, tragédiákból, indulatokból, hiányokból. A huszonöt hétköznapi mesében ritkán találunk válaszokat és miérteket, így hát dolgozik bennünk tovább a történet. A befejezés pedig akár ránk is lehet bízva: továbbszőjük, vagy csak nevetünk egy jót. N. N.

Magvető Kiadó, 160 oldal, 3999 forint

Malcolm Gladwell: Bombázómaffia

„Ha megnézzük, mikkel repültek a harmincas évek elején, amikor ez az ötlet kipattant a fejükből, arra gondolhatunk: Mi a fene? Mégis mennyi kokaint szippantottak fel ezek?” A légierő történetével foglalkozó egyik professzor írta így körül azt a lehetetlennek tűnő vállalkozást, amelyre a bombázómaffia vállalkozott. Bombázómaffiaként az amerikai Légihadtest Harcászati Iskolájának a fiatal tanárait emlegették, akik radikálisan újragondolták azt, amit a háborúról addig hitt a világ. Malcolm Gladwell lebilincselő könyve ezt az újragondolást rekonstruálja a benne résztvevő különleges figurák életén keresztül. Ők voltak azok, akik a hadviselés történelmének az egyik legnagyobb álmát megvalósították – legalábbis ők akkor azt gondolták, hogy ha az emberiség képes lesz 9000 méter magasról egy bombával eltalálni egy célpontot, akkor nem lesz szükség hadseregekre, a háború gyors, pontos és vértelen lehet, és a fiataloknak nem kell többet a csatamezőn elvérezniük. Egy bombát célba juttatni a magasból ugyanis nem is volt olyan egyértelmű.

Gladwell könyvének az erőssége, hogy a történelmi és hadtörténeti fordulatot, amelyet ennek a problémának a megoldása jelentett, az azon dolgozó emberek személyes élettörténetén keresztül mutatja be. Egy olyan történelmi és erkölcsi kérdéskörről van szó, amely még ma is ellentmondásos, képzelhetjük hát, hogy mennyi ellentmondás volt azokban az emberekben – zsenikben, álmodozókban, pszichopatákban –, akik a bombázás forradalmasításán dolgoztak. Gladwell egyúttal megmutatja azt is, hogy csatákat nyerni és hosszú távon győzni nem feltétlenül ugyanazt jelenti. V. É.

HVG Könyvek, 200 oldal, 5900 forint, fordította: Kenyeres Anna

Alan Rickman: Őrülten, mélyen

„Elgondolni sem tudom, milyen lesz később olvasni ezt a naplót”, írta Alan Rickman a kétezres években, az egyik feljegyzésében. Mi már tudjuk, ugyanis a színész által évtizedeken át vezetett naplók egy részét 2016-ban bekövetkezett halála után kiadták – és mondhatjuk, hogy remek, javarészt szórakoztató olvasmány született belőlük, tele frappáns, lényeglátó, olykor keményen kritikus megjegyzésekkel, humorral és bepillantásokkal a kulisszák mögé. Olyan, ami kordokumentumként érdekes, a stílusa miatt pedig élvezetes is.

Rickman karrierje során egyszerre lehetett a brit színházi és a hollywoodi filmes életben is sztár. Alapvetően Londonban élt feleségével, de imádta New Yorkot is, ahol szintén volt lakásuk, akárcsak Toszkánában. Elképesztően pezsgő társasági és kulturális életet élt gyakorlatilag az utolsó időkig; miután hasnyálmirigy-rákkal diagnosztizálták – ami nagyjából fél év alatt elvitte –, csak annyit írt: mostantól egy másfajta napló következik. A kötetben csak úgy röpködnek az A-listás hírességek nevei és a velük kapcsolatos sztorik, jellemzések. Meryl Streepről például megtudjuk, hogy jó fej és szeret pletykálkodni, de azt is, hogy milyen volt Sting lovaggá ütése, milyen önsegítő könyvet olvasott Liam Neesonék vécéjében, miként beszélgettek Johnny Depp-pel a mostanra színésznővé cseperedett lányáról, hogyan kapott röhögőgörcsöt Helena Bonham Carter a Harry Potter forgatásán attól a mondattól, hogy „vedd elő a pálcád”, mit gondolt Cameron Diazról vagy Vilmos és Katalin esküvőjéről. Mindezek mellett olyan, bármelyikünk számára átélhető és átélt helyzetekről is ír, mint amikor barátként lelki szemetesnek használják az embert, milyen, ha gondoskodnia kell idős, beteg szeretteiről, vagy egyszerűen csak úgy érzi magát év végén, mintha „néma töltelék lenne egy szendvicsben”. N. N.

Kossuth Kiadó, 576 oldal, 5950 forint, fordította: Németh Dorottya

Lucy Worsley: Agatha Christie – Egy sejtelmes nő

Ez a könyv még azt az embert is megfogja, aki soha életében nem olvasott Agatha Christie-t, aki viszont rajong érte, annak ez az életrajzi kötet egyenesen kötelező. Lucy Worsley, számos történelmi könyv szerzője, a látogatható brit királyi palotákat kezelő Historic Royal Palaces alapítvány főkurátora és a BBC történelmi műsorainak vezetője a legnagyobb fokú hitelességre törekvéssel, rengeteg hivatkozással, mégis olvasmányosan hántja le a krimi nagyasszonyáról az összes olyan sztereotípiát, tévhitet, amely az idők során rákérgesedett. Például azt, hogy a házassága az első férjével azért ment tönkre, mert Christie kilépett a háziasszonyi szerepből, és sikeres író lett, vagy, hogy „ivott, mint a gödény”, ahogy egykori kortársai között elterjedt a pletyka. Mondani sem kell, egyik hiedelem sem igaz.

Ugyanakkor persze, messze nem volt átlagos nő Agatha Christie, aki egyszerre tudta szeretni módfelett és hatalmas energiával az életet, és tudott nagyon mélyre is kerülni, mikor szerettei magára hagyták. Egy kalandvágyó, élénk fantáziájú, esendő, mégis nagyon szívós, és legfőképp modern nő képe rajzolódik ki előttünk, valamint egy olyan koré, amely pont annyira nem volt átlagos, mint amennyire a regényíró sem volt az. Worsley könyve épp úgy bemutatja a krimik „tipikus” Christie-trükkjeit, és az alkotó számára rengeteg ihletet adó magánéletét, ahogy azt a világ rendjét fenekestül felforgató XX. századot is, amelyet Agatha Christie hosszú, gazdag élete során megtapasztalni kényszerült. Benne a késő viktoriánus kor idilljének szertefoszlásával, a két világháborúval, a brit gyarmati birodalom hanyatlásával, vagy a női emancipáció rögös útjával.  Cs. H.

Helikon Kiadó, 586 oldal, 6999 forint, Sipos Katalin

David Allen: Bármire készen

A személyes hatékonyság és az időgazdálkodás nem feltétlenül az a téma, amellyel megterhelnénk a strandélményt, másrészt viszont, ha a pihenés és feltöltődés mellett felvértezni is szeretnénk magunkat a sűrűbb időszakokra, akkor David Allen megbízható harcostársunk, ő ugyanis átlátja azt a helyzetet, amikor a sok elvégzendő munka miatt nincs időnk arra, hogy elvégezzük a munkánkat. De ennél is fontosabb, hogy vannak megoldásai arra, hogy, mint a bevezetőben fogalmaz, könnyebb legyen könnyen venni – nemcsak a munkát, hanem az életet is. David Allen nagyon nagy empátiával vezeti végig az olvasóit a problémán, amit az át nem gondolt feladatok jelentenek, és megnyugtatóan sorolja az eszközöket, amelyekkel úrrá lehet lenni ezeken. A korábbi nagysikerű könyvében (Hatékonyságnövelés stresszmentesen) sem győzte már hangsúlyozni, mekkora kincsünk a tiszta elme, és segít a lehetetlennek tűnő feladatban: kiüríteni a fejünket, hogy értelmes dolgokkal töltsük meg, vagy legalábbis olyasmivel, ami vagy fontos, vagy hasznos vagy kedves számunkra.

Allen legújabb könyve könnyen befogadható, a filozófiájához hűen nem bonyolít túl semmit, lényegre törően azonosítja be a problémát, és vázolja fel a lehetséges megoldásokat, miközben őszinte szembenézésre biztat, hogy felismerjük például: ha valami folyton a fejünkben motoszkál, nem valószínű, hogy épp a megoldásán dolgozunk. Ez a fajta önismeret pedig akkor is jól jön, amikor épp gondolni sem akarunk a munkára. V. É.

HVG Könyvek, 224 oldal, 5900 forint, fordította: Farnk Benedek

Scott A. Small: Felejtés

Ha a nyaralás előtti csomagolás alatt végig az jár a fejében, hogy csak el ne felejtsek valamit, gondolja újra a feledékenység miatti kétségbeesését. Scott A .Small már rögtön a könyve bevezetőjében megnyugtatóan elárulja: tulajdonképpen azért ébredt fel az érdeklődése az emberi emlékezet kutatása iránt, mert „olyan az esze, akár a szita”. A kutatásai nyomán pedig azzal érvel, hogy a feledékenységre valójában nagyon is szükségünk van, a felejtés nemcsak hogy normális folyamat, hanem egyenesen jótékony hatással van a kreatív képességeinkre, az érzelmi jólétünkre, sőt a társadalmi egészségre is. Az elismert emlékezetkutató ennek a megértése érdekében vezeti végig az olvasót az agy és a memória rejtelmein, többek között a saját páciensei példáján keresztül, és olyan témákat is érint, mint az Alzheimer-kór, a PTSD, a fotografikus memória vagy az autizmus.

Abban nem segít, hogy „meggyógyítsa” a saját feledékenységünket, de abban igen, hogy a felejtést elfogadjuk az élet részeként. Scott A. Small könyve tudományos ismeretterjesztés, de befogadható és érthető formában, a lenyűgözés szándékával íródott, és olvasóként bőven találunk benne rácsodálkozni valót. Ráadásul egy új tudományterület friss eredményeit kapjuk kézhez, hiszen csak az elmúlt évtizedekben kezdett összeállni a felismerés, hogy a kognitív képességeink kibontakozásához elengedhetetlen a emlékezés és a felejtés egyensúlya. A nyaralás emlékét meg úgyis magunkkal visszük, ha az elménk is úgy akarja. V. É.

Park Könyvkiadó, 254 oldal, 4999 forint, fordította: Hegedűs Péter

Angela Levin: Kamilla, Anglia királynéja - Számkivetettből királyi társ

Hogy Kamillának szüksége volt némi jó sajtóra, arra negyven év rossz sajtója épp elég ürügy lehet. A monarchiának már így is komoly szolgálatot tett, de ezt a népszerűségi mutatói nagyon sokáig nem feltétlenül tükrözték – részben azért, mert nagyon is beépült a köztudatba a narratíva, amely őt tette meg bűnbakká Diana és Károly házasságának a széteséséért, miközben az a házasság már számtalan ponton szétesőben volt, és eleve bizonytalan alapokra épült. A több életrajzi könyvet is jegyző Angela Levin vállaltan azért írta meg Kamilla történetét is, mert úgy vélte, hogy a királynéról hamis kép él a köztudatban. Levin több interjúban beszélt is arról, hogy részben A korona című netflixes sorozat Kamilla-képe, részben Harry herceg és Meghan Markle Oprah-interjúja nyomán született meg benne a döntés, hogy el kell mesélnie a királyné igaz történetét – de legalábbis azt, amelyik közelebb áll a valósághoz.

Azon tehát ne lepődjön meg az olvasó, hogy ezúttal túlnyomórészt pozitív képet kap egy olyan nőről, akinek évtizedeken át kellett elviselnie a vádaskodást, hogy „rossz férfit szeretett”. Angela Levin könyvében Kamilla nyugodt, két lábbal a földön járó nőként jelenik meg, aki nem hibátlan, de lenyűgöző méltósággal viselte a kapcsolati státusza miatti stresszt és a nyilvánosság bántalmazását. A brit királyi család körül jó ideje pörgő forgószél közepette kifejezetten szórakoztató és tartalmas élmény egy olyan királyi családtagról olvasni, aki egyszerre komplex és egyszerű személyiség, és élettörténete egyúttal betekintést ad a brit monarchia alakulásába is Károly királysága alatt. V.É.

Alexandra Könyvesház, 320 oldal, 7499 forint, fordította: Berényi Irén

Nyári könyvajánlónk első részét itt olvashatja.