Miközben leáll a tömegközlekedés Budapesten, készülnek a BKK kínai villanybuszai Csingtaóban
A BKK szolgáltatója, az ArrivaBus átvette az első példányokat a magyar fővárosba gyártott 82 darabos flottából.
A BKK szolgáltatója, az ArrivaBus átvette az első példányokat a magyar fővárosba gyártott 82 darabos flottából.
A kialakult üzengetés ellenére az NGM nem tervez változtatni az iparűzési adónak a parlament előtt lévő módosításán – erősítették meg lapunknak a tárca illetékesei.
Aki lakáshitelt igényelne, annak tisztában kell lennie a bankok hitelbírálati szempontjaival. A bírálat során dől el ugyanis, hogy ad-e számukra hitelt a bank, és ha igen, mekkora összeget. Bonyolítja a helyzetet, hogy a feltételek egy része egységes, ám akadnak bankspecifikus elvárások is, ezért előfordulhat, hogy valakit az egyik bank kikosaraz, míg a másik hitelez neki. A BiztosDöntés.hu szakértői a leginkább jellemző elvárásokat gyűjtötték össze.
Az autógyárak és az élelmiszeripar is számolni kezdett, mi lesz most, hogy 25 helyett már tényleg 50 százalék vámot kell fizetni az USA-ba bevitt acél és alumínium után.
Lesz ideje lenyugodni.
Óriásit növekedett a német diszkontlánc, magasan a versenytársak fölött bővült a vállalat forgalma.
Plusz szép kis pénzbírság, mert a kocsi műszakija négy éve lejárt.
Közel 30 éves a kocsi, de szinte makulátlan.
A Fejér-B.Á.L. építőipari cég bevétele csökkent, de a nyeresége nagyot nőtt.
Külön gyári cikkszáma is van: 199 398 500 A.
A mítoszok a történetmesélés kezdetéhez repítenek vissza bennünket. Annál izgalmasabb, hogy mennyi mondanivalójuk van a mai ember számára is. Kertész Erzsi és Zalka Csenge Virág más-más szemszögből közelítik ezeket a több ezer éves történeteket, hogy kicsiknek és nagyoknak meséljék újra őket. A Kalandok Kirkével és Az elátkozott erdő című mesével Kertész Erzsi a mai gyerekek világához hozza közel a görög mitológia egy-egy karakterét, Zalka Csenge Virág mesemondó pedig ismert történetek elfeledett változatait gyűjtötte össze a Néma istennő című kötetében.
A magyar könnyűzene ikonja Kovács Kati bélyegre került!
Valódi ízek, játékos tanulás, tudatos döntések – fenntarthatóbb világ közös felelősséggel!
Létezik Budapesten, a Normafa szívében egy egészen különleges hely, amelynek mesés kertje és neoklasszicista kupolái 126 év történelméről mesélnek. A Svábhegyi Csillagvizsgáló programjain látogatók százai lepik el a hatalmas parkot, hogy a csillagászat rejtelmei mellett azt is meghallgassák, ki is volt Konkoly Thege Miklós, és miért köszönhetjük neki (is), hogy belenézhetünk Budapest legnagyobb, és egyik legrégebbi csillagászati távcsövébe. Ahol a magas tudomány művelése és a csillagászatról szóló ismeretterjesztő programok boldogan megférnek egymás mellett, ahol az épületeket és azok történetét gondosan ápolják és őrzik ma is az utókornak.
A legpatinásabb prémium márka hazai importőre, a Mercedes-Benz Hungária nemrég a budaörsi Mercedes-Benz Hovány világelső telephelyét – a modern luxus megtestesítőjét –választotta az év márkaképviseletévé.
Nem feltétlen csak ezen lista alapján érdemes autót választani, de szempontként érdekes lehet.
Időkapszulát helyezetek el a Városliget mértani közepén. Felnyitási dátuma: 3025.
A 24.hu szerint több mint 9 milliárd forintot inkasszóztak a lebukott cégek számláin.
Jóváírást akarnak az odaát gyártott autóik után.
A négy független képviselő szerint a korrupciós ügyek megrendítették a közélet tisztaságába vetett bizalmat Sümegen és ezt csak új választásokkal lehet visszaépíteni.