Tableten fogják értékelni a vizsgabiztosok a tanulóvezetőket
Digitalizálják a teljes közlekedési vizsgáztatást.
Digitalizálják a teljes közlekedési vizsgáztatást.
A használtautó-vásárlás egyik varázsszava a sérülésmentes jármű, pedig egy friss kimutatás alapján egyes típusokból igencsak nehéz valóban érintetlen példányt találni.
Az M4 Competitionból épített versenyautót minden korábbinál könnyebb egy kis táncba vinni.
A Puma ST limitált szériás új változatát közel 300 ezer szavazat alapján készített el a Ford európai részlege.
A gumikat a Hungaroring mellett található vezetéstechnikai pályán próbálták ki azonos körülmények között.
Ezzel a német terepjáróval bárhol azonnal az érdeklődés középpontjába lehet kerülni.
Az éppen új gazdára váró II-es Volkswagen Golfnak az eredeti számlája is megvan.
Előfordul, hogy a sofőrök tudatosan próbálnak előzni az elfogyó sávban - sikertelenül.
Áttérnének a csak akkumulátoros hajtású modellekre.
Jegybevétellel nem számolhatott a társaság, 2019-ben 2,7 milliárd forint folyt be a belépők értékesítéséből.
A kisebb fogyasztás és az alacsonyabb környezetterhelés is egyre inkább megjelenik a döntési szempontok között, amikor valaki arról határoz, hogy nem csak normál benzint vagy dízelt tankol.
Dübörgő V8, 24 colos kerekek, hét ülés és 280 km/h.
Zöldes színvilággal és modernizált logóval jelentkezik a jövőben a romániai márka.
A márka legújabb modellje július 6-án mutatkozik be az egyik leghíresebb autófesztiválon.
Korábban az egyik biztosító kárrendezéskor alacsonyabb áron térítette meg a felhasznált alkatrészek árát, amennyiben azokat nem az általa kijelölt kereskedőnél vásárolták.
A környezettudatosabb fuvarozást szolgálná, ha a "szennyező fizet elv" alapján szednék az útdíjat.
A "knight rideres" kormány nagyon menő, de meg kell szokni.
Ki mondta, hogy a szupersportos M2-be ne lehetne gázolajos erőforrást szerelni?
Vannak, akik elég drasztikus módon fejezik ki, hogy nem kedvelik ezeket.