Limitált kiadású és elektromos ez a retró Fiat Panda 4x4
A kis olasz autó hajtásában semmi közös nincs a donorját jelentő eredeti összkerékhajtású Pandával.
A kis olasz autó hajtásában semmi közös nincs a donorját jelentő eredeti összkerékhajtású Pandával.
A bajorok elektromos SUV-ja hivatalosan még nincs forgalomban, de láthatóan már nem rejtegetik a világ elől.
Itt a megoldás azoknak, akiknek egyszerűen kevés az eddigi 612 lóerős teljesítmény.
Legalább hét balesetet jegyeztek fel a hatóságok, ami a buliban történt.
A regnáló hétszeres világbajnoknak idén alacsonyabb bérrel kell beérnie, de így sem igazán lehet oka panaszra.
Ezért a kompaktért több pénzt kérnek el, mint amennyibe egy új BMW M3 vagy Porsche 718 Cayman GTS 4.0 kerül.
Két latte között eladnak egy Teslát is.
A zuffenhausein gyártó semmit sem bíz a véletlenre, nagy sebesség mellett is alaposan letesztelte 510 lóerős sportkocsiját.
A szupersportos 3 hengeres turbómotorral szerelt apróság igen gyorsan körbeért a Zöld Pokolban.
Annak ellenére, hogy egyre több hibridet látni az utakon, sokan még mindig nem ismerik igazán a zöld rendszámos autókat. Videónkból kiderül, hogy mit érdemes tudni a plug-in hibrid modellekről, de azt is megtudhatja, mit gondol az autóról egy tapasztalt, 6 millió balesetmentes kilométert maga mögött tudó profi sofőr, aki most találkozott először ezzel a típussal.
Fény derült a villám logós új crossover hazai indulóárára.
Egyszerre 100 töltőoszlopot lehet majd használni.
Az alapváltozathoz képes a hangja az igazi tuning.
Elég grandiózus egy ilyen 5,67 méteres SUV.
Az 1955-ös Porsche 550 Spyder valószínűleg 35 éven keresztül állt elrejtve.
Megújul a spanyol márka népszerű kisautója és annak divatterepjárós testvérmodellje.