Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe
Összesen több tízmilliárd forintot csoportosítottak át.
Összesen több tízmilliárd forintot csoportosítottak át.
A rendelet célja „a drogériai termékek árának csökkentése a magyar családok védelme érdekében”. A kormány a háborús veszélyhelyzeti felhatalmazással élve döntött.
Fellélegezhet a brit autóipar és vámmentességet kap a Boeing-repülőgépek hajtóműveit szállító Rolls-Royce is.
Azt várják tőle, hogy nagyobb lesz a termelékenység és kevesebb a hiányzás.
A kormány a 100 új gyár programot is meghosszabbítaná, ha kell, Bicskéig – mint a felcsúti kisvasutat. Nagy Márton után most Orbán Viktor is már 150 új gyárról beszél.
A Tisza Párt elnöke a friss gazdasági adatokra reagált.
Mostantól már az ezer és kétezer fő közti települések kocsmái is pályázhatnak hárommilliós támogatásra, amit még visszafizetni sem kell.
Az Európai Unió már az év elején megtiltotta a számítógépes játékokhoz készült konzolok értékesítését az orosz piacon.
A gépen már rajta voltak a Xiamen Airlines légitársaság színei, vasárnap reggel mégis a cég amerikai gyártóközpontjában landolt.
Kilencven napig tíz százalékot fizet minden ország, amíg zajlanak az egyeztetések. Peking viszont 125 százalékot, amíg nem mutat tiszteletet.
Scott Bessent szerint sajnálatos, hogy a kínaiak nem akarnak tárgyalni.
A befektetési szakértő szerint minél tovább tart a Donald Trump döntései okozta bizonytalanság, annál valószínűbb, hogy recesszióba kerül az USA, és vele sok más ország gazdasága is.
A Heritage Foundation a 2025-ös elemzésében a világ 184 országát rangsorolta és ebben Magyarországnak a 79. hely jutott, közvetlenül Koszovó után.
Eddig a hivatalának saját becslése szerint is az összeg töredékénél jár.
Megtörtént a vezérigazgató-váltás a GKI Gazdaságkutató Zrt. élén.
Ha más termékek árát emelik a kereskedők, az NGM lépni fog, de a beszállítóknak is üzent: ne merészeljenek árat emelni!
Ursula von der Leyen közölte: az EU megvédi az érdekeit, de nyitott a tárgyalásokra.
Az NGM közleménye szerint a pénz visszakerül a költségvetésbe, és részben abból fedezik a települések támogatását.
Elon Muskról és J. D. Vance-ről lesújtó a válaszadók véleménye.
A költségvetési biztos ellenjegyzésére lenne szükség minden kiadáshoz.