Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik a szcientológusok panaszával
A vallási egyesület az adatkezelésük miatt indult vizsgálatokat nehezményezte, az Ab szerint azonban panaszuk nem veti fel az alaptörvény-ellenesség kételyét.
A vallási egyesület az adatkezelésük miatt indult vizsgálatokat nehezményezte, az Ab szerint azonban panaszuk nem veti fel az alaptörvény-ellenesség kételyét.
A 4-es számú választókerületben pillanatnyilag a Demokratikus Koalíció támogatottsága a legmagasabb egy kutatás szerint.
A kormánypárti politikusok szerint a főváros vezetése szegi meg éppen korábbi közös megállapodásukat.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint ha megépül a Fudan Egyetem, akkor el kell viselniük az utcaneveket.
Fél év múlva már a másodállásra sem lesz lehetőségük a rendőröknek, a tűzoltóknak vagy a börtönőröknek.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint 2020 a korlátozások éve volt, de nem csak azért, mert szabályozták, hogy mikor és hova mehetünk: több diszkriminatív rendelkezés is született.
A párt most jachtparkoló helyett számokkal üzent a Fidesznek.
Ezt a Magyar Honvédség parancsnokának jelölt Ruszin-Szendi Romulusz közölte a meghallgatásán.
Az ügyben a rendőrség nyomozást rendelt el, és közben határozatlan időre betiltották a lövészetet a lőtéren.
Köztereken állítják ki a képeket, de a zavargások során használt fegyvereket és egyéb eszközöket is bemutatják egy tárlatban.
Október 15-ig pótolni kell a koronavírus-járvány miatt elmaradt gyűléseket.
Egy holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt szigetszentmiklósi házban.
Csak eljátszunk néhány példával, hogy mi az, ami nem 99.
A magyar külügyminiszter a magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként adta át a kínai kollégájának a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
Az előző parancsnokot, Korom Ferenc vezérezredest Áder János köztársasági elnök mentette fel korábban váratlanul.
2010-ben az országgyűlés és a kormányzat működtetése 640 milliárd forintba került az adófizetőknek, ugyanez 2022-ben már 1116 milliárd forint lehet.
Annak kell most győzni szerintük, aki a legerősebb ellenfele lehet a Fidesznek.
Frölich Róbert másodszor tölte be tisztséget.