Aggódik Bicske közbiztonságáért a polgármester, de nem mondja el, mi jelenti a veszélyt
Bálint Istvánné a közösségi médiában kéri a lakosságot, ne önbíráskodjanak, bízzanak a hivatalos szervekben.
Bálint Istvánné a közösségi médiában kéri a lakosságot, ne önbíráskodjanak, bízzanak a hivatalos szervekben.
Szerintük egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő megjelenése és felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, valamint hogy rombolja a haderő belső morálját.
Folytatódott a Corvinusról kirúgott docens ügye a bíróságon, az egyetem HR-vezetője szerint súlyos következményekkel járt volna, ha az oktató a pozíciójában marad.
A Figyelő volt főszerkesztője 69 éves korában halt meg.
Miután kevesebb beteget látnak el tb-finanszírozással, tovább nőnek az állami várólistáik.
A két vezető a Karmelita kolostorban tárgyalt.
A kocsija pótkerekére dobta rá a trófeáit.
A papíralapú BKK-bérletekhez azért nem járna ingyen bubizás, mert Vitézy Dávid szerint ösztönözni kell a digitalizációt.
A tavaly Karsai Dánielnek ítélt díjat idén Laczó Adrienn és Vadász Viktor lemondott bírák vették át.
A magyar diplomácia vezetője szerint az oroszok kémeinek kiáltották ki a magyar kormányt, pedig csak a háború tárgyalásos megoldását szorgalmazták.
Az önkormányzat és a kórház az ügy megoldása helyett egymásra mutogat és „jogértelmezési, illetve szerződésértelmezési nézetkülönbségekről” beszél.
Egy fadarabot is a szájába dugott, amitől majdnem megfulladt a házigazda.
Az alapítványhoz várhatóan évente 18-20 ezer kérelem érkezhet, és mintegy 50 milliárd forint értékben nyújthat támogatást.
„Én döntöttem, ezért én vállalom a felelősséget” – mondta Novák Katalin volt köztársasági elnök az egy évvel ezelőtt kirobbant botrányról.
Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora összeget fizetett az ingatlanokért, de azok értéke meghaladhatja az egymilliárd forintot is. Korábban a Szalay-Bobrovniczky Kristóf családjáé volt a terület, de az államosításkor elvették tőlük.
Az énekes korábban azzal haknizta végig a bulvárlapokat, hogy a rendőrség elnézést kért tőle, miután megszűnt a rendőrigazolványa ügyében indított eljárás.
Palóc André szóvivő szerint a Magyar által bemutatott terv nem egy gazdasági program volt, hanem „egy összefércelt valami, amit nyugodtan felírhatott volna egy WC-papírra is”.
A független országgyűlési képviselő szerint a volt vezérkari főnök felbukkanása a Tisza környékén azt jelenti, hogy a párt ugyanúgy következmények nélküli országként akarná működtetni Magyarországot, mint a Fidesz.
Egy éve volt a Hősök terére szervezett influenszertüntetés.
A Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken távozott posztjáról. Mutatjuk néhány emlékezetes hárítását.