Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy korábbi jobbikos EP-képviselő ellen
A vád szerint Szegedi Csanád átverte az Európai Parlament illetékes szerveit, amivel 155 millió forintos kárt okozott az EP költségvetésének.
A vád szerint Szegedi Csanád átverte az Európai Parlament illetékes szerveit, amivel 155 millió forintos kárt okozott az EP költségvetésének.
Nem zárható ki az Állami Számvevőszék szerint, hogy a Váradi András Alapítvány – a törvényben előírtakat megsértve – tiltott módon fogadott el támogatást, valamint a költségvetési támogatást nem megengedett célra használta fel.
A RETÖRKI néven is ismert intézetet 2013-ban hozta létre a kormány azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a tudomány fő áramlatától eltérő nézetek kapjanak hangot – és pénzt.
A városban van már két négy- és három háromcsillagos szálloda, de a polgármester szerint ennyi nem elég.
Kepli Lajos a veszélyhelyzet miatt lényegében egyedül határozhatott erről.
Az elfogadást népszerűsítő mesekönyv egy példányát korábban a mihazánkos Dúró Dóra ledarálta.
Előállították a rendőrök a férfit, aki légpuskát kapott elő, amikor zavarta a gyereksírás.
A rendőrség szerint Bende Balázs csak iránymutatásokat határozott meg azon a meetingen, ahol arról beszélt, hogy az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik, az adja be a felmondását.
A jótékonysági akcióval az egyszülős családokat segíti a Hunguest Hotels.
A politikusról novemberben közölte a pártja, hogy megfertőződött.
Online nem lehet személyi ügyekről dönteni.
A 16 éves lány éppen kutyát sétáltatott, az ő tacskóját halálra marcangolta a nagytestű kutya.
Édességet kapott, akinél mindent rendben találtak.
Bár vasárnap még szinte tavaszias lesz az időjárás, jövő héten már nem élvezhetjük zavartalanul ugyanezt.
Attól tartanak, hogy az idősáv csak feszültségeket szül és tömeget fog okozni a boltokban a karácsony előtti időszakban.
Készséggel elhiszi az illetőnek, hogy soha nem létesített szexuális kapcsolatot kiskorú személlyel.
A többség drogos szexorgiára tippel, és a képmutatás dühíti fel.
Senkivel sem szövetkeznek, iránytűjük keresztény.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a járványhelyzetről és az uniós költségvetés vétójáról is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök.
Az egyetem sztrájkbizottsága szerint a Fővárosi Ítélőtábla harmadszor mondta ki: minden sztrájkkövetelésük és így a sztrájk maga is jogszerű.