Balatonalmádi polgármestere milliós jutalmat szavazott meg magának

Kepli Lajos a veszélyhelyzet miatt lényegében egyedül határozhatott erről.

  • hvg.hu hvg.hu
Balatonalmádi polgármestere milliós jutalmat szavazott meg magának

“A 2020. évben elvégzett feladatok és a veszélyhelyzetből fakadó többletteljesítmény elismeréseként” bruttó 1 075 000 forintos jutalmat ítélt meg saját magának balatonalmádi polgármestere, Kepli Lajos. (Kepli korábban a Jobbik színeiben politizált, most függetlenként vezeti a várost.)

Kepli – írja a Telex – azért tudott milliós jutalmat adni magának, mert a veszélyhelyzetben a településvezetőknek szabadabb mozgástérrel rendelkeznek. A saját hatáskörben eldöntött jutalomról határozat is készült, amit Kepli nevében Pandur Ferenc alpolgármester írt alá.

Miután a jutalmazás szélesebb körben is nyilvánossá vált, a városvezető a közösségi médiában igyekezett megvédeni magát, egy jutalom-hiszti margójára felütésű bejegyzésben. Mint írta, a közszférában évek óta van jutalomosztás, a mostani nettó összege pedig “csak” 713 ezer forint. Ebből ő azonban félmillió forint vett fel, a többit – adományként – az Együtt Egymásért Közalapítványnak adta.

Korábban Gyál fideszes polgármesteréről, Pápai Mihályról derült ki, hogy jutalmat adott magának. Az összeg bruttó 4,1 millió forint volt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.