Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
Nemrég a kormány bejelentette, hogy a nyugdíjasok papíralapú utalványokat kapnak 30 ezer forint értékben, amelyeket a vidéki kisboltokban és a nagyobb üzletláncokban is beválthatnak majd. Szerdán nyilvánosságra került az intézkedés részleteit összefoglaló jogszabálytervezet, amelyből többek között kiderül az is, hogy az utalvány csak hideg élelmiszerre használható fel, és például zöldséget, gyümölcsöt, húst és különböző húskészítményeket, kenyeret, pékárut, édességet lehet venni belőle, de őstermelőknél is el lehet költeni.
A szabály hatásvizsgálati lapján található adatok szerint 2,6 millió embert érint az intézkedés, és 82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak.
Az utalványra jogosultak körébe tartozik az a Magyarországon tartózkodó személy, akinek 2025 júliusában öregségi, özvegyi, szülői nyugdíjat, árvaellátást, baleseti hozzátartozói nyugellátást, mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékát, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, átmeneti bányászjáradékot, táncművészeti életjáradékot, rokkantsági, rehabilitációs eljárást, baleseti, rokkantsági járadékot, bányászok egészségkárosodási járadékát, fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást, polgármesterek közszolgálati járadékát, a hadigondozásról szóló törvény alapján megemelendő rendszeres pénzbeli ellátást, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot, nemzeti gondozási díjat, házastársi pótlékot vagy házastársi jövedelempótlékot folyósítottak.
A tervezetben olvasható az is, hogy a jogosultakat személyenként
összesen 30 000 forint értékű nyugdíjas élelmiszer-utalvány illeti meg, amelyeket 2025. október 15-ig kell a részükre kézbesíteni vagy a kézbesítést megkísérelni. Amennyiben az arra jogosult eddig a dátumig elhalálozik, akkor az utalványt más helyette nem kaphatja meg, nem költheti el.
Fontos azonban, hogy a postás csak egyszer próbálja meg kézbesíteni az utalványokat, így, ha azokat nem tudjuk átvenni (például nem vagyunk otthon), akkor külön formanyomtatványon kell kérelmezni az újabb kiküldést, aminek a határideje 2025. november 14.
Kiderült az is, hogy az érintett kisboltok és egyéb áruházak a banknál 2026. február 28-ig válthatják be a náluk felhasznált utalványokat.
Nyitókép: Reviczky Zsolt
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.