800 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt 2025-ben
Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért,
Az átlagnyugdíj 240 ezer forint fölött van, de 800 ezer nyugdíjas az alapvető megélhetéshez sem kap eleget.
Minden harmadik nyugdíjas a létminimum alatt él – állítja a Bankmonitor a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt, 2025. januárra vonatkozó nyugdíjstatisztikái és saját számításai alapján.
A KSH utoljára 2014-ben közölte a létminimumhoz szükséges jövedelem összegét, de szerencsére azóta is vannak, akik a megfelelő számításokat elvégezve pótolják az állami hivatal publikációiban maradt hiányt. A Bankmonitor a Policy Agenda 2020-ig alkalmazott számításait követve, a nyugdíjasokat érintő infláció évenkénti felmérésével határozta meg, hogy idén a nyugdíjas létminimum nagyjából 174 ezer forint lenne.
A januári nyugdíjak összegeiről készített statisztikákat pedig egyelőre még a KSH is évről évre közli. Ez alapján az idei év elején az öregségi nyugdíj átlagosan 243 ezer forint. Nagyjából fele az átlagbérnek.

Az a nagyjából 2 millió 267 ezer idős azonban, aki idén januárban jogosult volt nyugdíjra, igen változatos összegekben részesült. A legtöbben 160-180, illetve 180-200 ezer forint közötti összegre jogosult havonta – együttesen mintegy 431 ezren. Nagyjából 32 ezren kaptak legalább 600 ezer forintot havonta, miközben a Bankmonitor számításai szerint durván 800 ezer nyugdíjas juttatása a létminimum összegét sem érte el. Ez ugyan továbbra is több, mint az összes nyugdíjas 35 százaléka, de a portál jóhírként emlékeztet arra, hogy a tavalyinál 100 ezerrel kevesebb érintettről van szó.
Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért,