Az Európai Parlament 234 igen, 175 nem és 122 tartózkodás mellett elfogadta azt a jelentést, ami megnyitná az utat a szexmunka EU-s szintű szabályozásának kidolgozása felé. A jelentés vitáján egy dolog azonban egyértelművé vált: hiába tartja a többség jó ötletnek valamilyen közös stratégia megalkotását, arról, hogy annak minek kellene lennie, mélységesen megoszlanak a képviselők véleményei.
A most elfogadott jelentés két fő célja a szexkereskedelem visszaszorítása és a szexmunkában dolgozók védelme, ideértve a kereslet visszaszorítását és a munkások szociális ellátásának biztosítását. Mielőtt rátérünk a jelentés fontosabb és legvitatottabb pontjaira, szét kell választanunk néhány fogalmat.
Szexmunkás: Szexmunkás mindenki, aki pénzért szexuális szolgáltatást biztosít, ideértve a fizikai és online térben dolgozó prostituáltakat is. A szexmunkások egy részét kényszerítik, kizsákmányolják bűnözők, vagy saját környezetük, másokat nem. Van, aki anyagi kényszer miatt választja ezt a szakmát. Vitás kérdés, hogy önszántából, bármilyen kényszer nélkül dönthet-e valaki úgy, szexmunkás lesz (legalábbis az európai képviselők számára). Alapvetően a legtöbb szakértő és érdekvédelmi szervezet szerint lehetnek ilyen esetek, és a prostitúció lehet legitim hivatás. Ezt mind feminista, mind keresztény-konzervatív kritikusok vitatják.
Szexkereskedelem: A szexkereskedelem a szexmunka köré épülő (fekete) gazdasági szektor. Az EU-n belül leginkább a nők határokon keresztül történő utaztatásáról és prostitúcióra kényszerítéséről beszélünk. A szexkereskedelem áldozatai szexmunkások, azonban az ő esetükben majdnem minden helyzetben kizsákmányolásról beszélünk. A szexkereskedők gyakran korlátozzák az áldozataik fizikai vagy anyagi autonómiáját (elvehetik az útlevelüket, pénzüket, vagy fizikálisan fogságban is tarthatják őket). A szexkereskedelem nem minden áldozata emberrablás, vagy valamilyen egyéb drasztikus bűncselekmény áldozata is, de még azok is, akik önként lépnek kapcsolatba a szexkereskedőkkel, gyakran tapasztalnak kizsákmányolást vagy kerülnek veszélyes helyzetekbe.
Legalizáció, dekriminalizáció és illegalizáció: Egy nehéz kérdés, hogy jogilag hogyan érdemes kezelni a prostitúciót. Franciaországban a szexmunkás maga nem követ el bűncselekményt, viszont szexmunkát igénybe venni és valaki más szexmunkáját árusítani, abból profitálni mind bűncselekmények. Tehát a jog a klienseket és szexkereskedőket (utcanyelven striciket) bünteti, míg a prostituáltakat nem. Ettől még az iparág túlnyomó többsége illegalitásban marad. Vannak olyan megközelítések is, ahol a prostitúció és annak igénybevétele is legálisak, bizonyos szabályok között (Ausztria és valamelyest Magyarország is). De olyan is van, ahol a prostitúció maga bűncselekmény (Románia) és létezik legális, de szabályozások nélküli rendszer is (Lengyelország), ahol börtön ugyan nem vár a prostituáltakra, de a szociális ellátórendszert (pl. egészségügyi ellátás) sem tudják igénybe venni.
A képviselők többsége a vitán egyet értett abban, hogy az EU tagállamai közötti jogi és szabályozási különbségek leginkább a szexkereskedelmet és a feketepiacot erősítik, ahol a kereskedők könnyen kihasználhatják a jogi kiskapukat és az általános zavart. Tehát egy közös, európai szabályozás éppen a legproblémásabb szereplők életét tenné nehezebbé. Viszont az, hogy mi legyen az EU új álláspontja, nem egyértelmű. A most elfogadott jelentés a prostituáltak kiszolgáltatott és illegális státuszát meg szeretné szüntetni, viszont a kereslet visszaszorítását is prioritásként jelöli meg. A probléma egyszerű: ha a prostitúció igénybevételét vagy egyes formáit büntethetővé tesszük, az visszaszoríthatja a keresletet, viszont magukat a szexmunkásokat is kiszoríthatja a legális gazdaságból, ezzel a szociális ellátórendszer és igazságszolgáltatás igénybevételéből is. Ezzel szemben, ha a szexmunka teljesen legális és épp úgy kezelik, mint bármely más munkakört, az normalizálja, és egyesek szerint növeli a keresletet is.
A parlamenti képviselők eleve megosztottak voltak abban, hogy létezhet-e kizsákmányolás nélküli szexmunka. A felszólalók közt volt olyan, aki szerint minden szexmunka egyenértékű a nemi erőszakkal, ami elég radikális, de a képviselők többsége hangsúlyosnak érezte a gazdasági nyomásgyakorlást mint problémát, amit az új EU-s stratégiának szem előtt kell tartania. A teljes legalizáció támogatói ezzel szemben arra hívták fel a figyelmet, hogy a prostitúció létezése elkerülhetetlen, és a szexmunkásokat az védi leginkább, ha ugyanúgy fordulhatnak a hatóságokhoz segítségért, mint bármely más munkavállaló. Ezt az álláspontot a legtöbb emberi jogi szervezet és szakértői csoport is osztja, mint azt a felszólalók kiemelték. Azonban sem a szakmai, sem a szexmunkások érdekvédelmi szervezeteinek képviselőit nem hallgatták meg a jelenlegi vitán, így a vita a szakmai érvekről másodlagos maradt. Amiben azonban mindkét tábor lényegében egyetértett az, hogy a nők szegénységének és társadalmi kiszolgáltatottságának csökkentése segíthetné nem csak a szexmunkások, hanem általában véve az európai nők problémáinak kezelését. Ez az elgondolás még az eddigieknél is tágabb és kevésbé konkrét, így nehéz átlátni, milyen valós javaslatokat takarhat egy esetleges jövőbeli stratégiában.
Most az Európai Bizottságon lesz a sor, hogy kidolgozzon egy szexmunkával kapcsolatos startégiát, ami mind az európai parlamenti képviselők többségének, mind a tagállamok támogatását elnyeri. Az azonban, hogy hogyan hidalják majd át a jelentős véleménykülönbségeket, a mostani jelentésből még nem derül ki.
