200 millió Novavax-vakcina beszerzését hagyta jóvá az Európai Bizottság
Ám előbb Európai Gyógyszerügynökségnek is engedélyeznie kell a vakcinát.
Ám előbb Európai Gyógyszerügynökségnek is engedélyeznie kell a vakcinát.
Brüsszelben bejelentették, hogy eredetileg tervezettnél hamarabb érte el az EU a felnőttek hetven százalékának beoltását és továbbra is elegendő oltóanyag van a kampány folytatásához. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig azt kéri, hogy akiket eddig orosz vagy kínai vakcinával oltottak, harmadikként kapjanak nyugati vakcinát és ezzel uniós oltási igazolást.
Az uniós pénzügyminiszterek döntése értelmében újabb négy ország kapta meg a jóváhagyást nemzeti helyreállítási tervük megvalósítására. Horvátország, Ciprus, Litvánia és Szlovénia csatlakozott ahhoz a 12 tagállamhoz, amelyek esetében két héttel ezelőtt hozott hasonló döntést a miniszteri tanács. Magyarország továbbra is parkolópályán van, s úgy tűnik, nem is sürgős a kormány számára a megállapodás.
Uniós gyorssegély indult az illegális migránsok ellen védekező Litvániának, Magyarország nem küldött támogatást.
Az Orbán Viktor által bejelentett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazás kérdései összekapcsolódnak egy olyan magyar jogszabállyal, amellyel szemben az Európai Bizottság jelenleg kötelezettségszegési eljárást folytat. Felmerül a kérdés, hogy vajon a népszavazás ténye, eredménye hogyan hat majd az uniós folyamatokra. Röviden azt mondhatjuk, hogy akárcsak minden párhuzamosság, ezek is a végtelenben fognak találkozni.
Rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal Magyarországon, az Európai Bizottság pedig kész minden eszközt – beleértve az uniós támogatások felfüggesztését is – bevetni a demokrácia védelmében – mondta Didier Reynders uniós biztos lapunknak adott interjújában.
A miniszter szerint nem attól függ, hogy lehallgatnak-e valakit, hogy mi a foglalkozása, vagy a pártállása, hanem hogy veszélyt jelent-e az alkotmányos rendre. Ez azonban csak jogszabályban jól meghatározott módon történhet, amelyet a parlament nemzetbiztonsági bizottsága jogosult ellenőrizni.
Az Európai Bizottság figyelemmel követi a magyarországi lehallgatási botrányt, de hangsúlyozzák, hogy a nemzetbiztonság tagállami hatáskör.
A homofóbtörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt is jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben – jelentették be Brüsszelben, az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján.
„Fit for 55” – ezzel az uniós szóalkotással kell megbarátkoznunk a következő évtizedre. A kifejezés arra utal, hogy az Európai Unió készen áll arra, hogy 2030-ra a károsanyag-kibocsátását – az 1990-es évet alapul véve – 55 százalékkal csökkentse. Ez a középtávú terv annak érdekében, hogy 2050-re elérhetővé váljon a kibocsátássemlegesség.
Az uniós pénzügyminiszterek döntése értelmében 12 állam heteken belül pénzhez juthat, további öt esetében két hét múlva születik döntés. Magyarország nincs ezek között.
Az Európai Bizottság meghosszabbította a magyar nemzeti helyreállítási terv értékelésének határidejét. Az erről szóló jogszabály szerint az értékelésre két hónapja van a brüsszeli testületnek, ez hétfőn éjfélkor lejár.
Az Európai Parlament „a lehető leghatározottabban elítéli" a nemrég elfogadott LMBTQ-ellenes magyar törvényt és bírálja a demokrácia és a jogállamiság lebontását Magyarországon. Az erről szóló állásfoglalást háromnegyedes többséggel, 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett fogadták el.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 146 millió eurót, mintegy 52 milliárd forintot biztosít a magyar egészségügy ellenállóképességének növelésére, a koronavírus elleni küzdelemben létfontosságú orvosi felszerelések beszerzésére. Tavaly hasonló célból 162 millió eurós kölcsönt vett fel Magyarország.
Késedelem nélkül kezdődjön el a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatos vizsgálat – ezt kéri az Európai Parlament egy csütörtökön elfogadott állásfoglalásban. A képviselők szerint a költségvetési feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásához semmilyen útmutatóra nincs szükség, és a jogállamiság megsértésével mielőbb foglalkozni kell.
Az Európai Parlament hétfőtől csütörtökig tartó plenáris ülésének legfontosabb napja általában a szerda délelőtti vita szokott lenni – itt tárgyalják a legjelentősebb témákat. Most két napirendi pontot tűztek ki, mind a kettő szorosan kötődött Magyarországhoz. Az EP-képviselők jó része már nem is Orbán Viktorral, hanem a magyar kormánnyal szemben tehetetlennek tűnő Európai Bizottsággal és a tagállamok tanácsával elégedetlenkedik, és a források megvonását sürgetik.
Az Európai Bizottságnak már csak borítékba kell tennie és elküldenie a jogállamisági mechanizmus magyar kormánynak címzett felszólító levelét, amelyet jogi szakértők készítettek el négy EP-képviselő megbízásából. Jogálom című cikksorozatunk befejező része.
A vártnál gyorsabban és nagyobb ütemben tér vissza az EU gazdasága a válság előtti időszakhoz – többek között ezt tartalmazza az Európai Bizottság nyári gazdasági előrejelzése.
Csütörtökön szavazhat az EP a Magyarországot elítélő javaslatról.
Fontos elveket áldozott fel a Fidesz annak érdekében, hogy a saját politikai narratíváját tudja hangsúlyozni és olyasminek a megszavazásával vádolhassa az Európai Parlamentet, ami egyébként nincs benne az elfogadott szövegben.